DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Mint ahogyan arra már az expozémban is utaltam, az új Ptk. a cselekvőképesség szabályozása területén átfogó reformot valósít meg, amelyhez kapcsolódóan a Ptké. tartalmazza a polgári perrendtartás szükséges módosítását is.

Az új Ptk. a nagykorú személyek védelmét szolgáló szabályrendszer keretében bevezeti a gondnok önálló eljárásra való feljogosításának a lehetőségét, illetve a támogatott döntéshozatalt, amelyek igénybevételéhez a polgári perrendtartásba be nem illeszthető, annak kereteit meghaladó speciális nemperes eljárási rendeket kell kialakítani.

Köszönetemet szeretném kifejezni a javaslathoz benyújtott észrevételekért. A kormány tartalmában egyetért azzal a javaslattal, amelyik az illetékességi és egyéb eljárási szabályok kiegészítésére, illetve pontosítására irányul, továbbá támogatja, hogy a segítségre szoruló személy érdekeinek védelme céljából a rászorult közeli hozzátartozói is kérhessék támogató kinevezését.

Ugyanakkor a kormány nem támogatja azt a javaslatot, amely a törvényjavaslat szövegéből a hatálybalépés időpontjának elhagyását indítványozza, tekintettel arra, hogy ez ellentmond a jogszabályszerkesztés alapelveinek is.

Tisztelt Országgyűlés! Hasonlóan a Ptké.-hez, jelen törvényjavaslat elfogadása is nélkülözhetetlen az új Ptk. szabályainak érvényesüléséhez, mivel a cselekvőképességi reform előírásainak életbelépésekor a megfelelő jogérvényesítés biztosítása érdekében rendelkezésre kell állnia a törvényjavaslat által kialakításra kerülő speciális eljárási rendeknek.

Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot az előterjesztő által támogatott módosításokkal elfogadni szíveskedjék.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu