DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Egy régi jogszabály alapján büntetik a háziorvosokat, ha páciensük huzamosabb ideig nem jelenik meg a rendelésen. Bizonyos idő elmúltával persze keresni kell a kapcsolatot a körzetbe jelentkezettekkel, egyébként jön a büntetés. Rosszkor kezdték el alkalmazni a régi szabályt.
A miniszter úr a múlt héten mondotta: a szakorvosoknak három dologra lenne szükségük, pénzre, a munkakörülmények javítására, valamint a tudományos munkában való részvétel lehetőségére. Kijelentette akkor: pénz a jelenlegi gazdasági helyzetben nincs. Akkor nyilván a másik két dologra koncentrál a kormány.
Nézzük hát! Készül egy új törvényjavaslat, törvénymódosítás, ez az úgynevezett salátatörvény, próbabeteg próbavásárlást végez. Nem is minősítem az eljárást, de ennél az egészségügy többet érdemel. Aztán jön az igazi beteg, és eltér az átlagtól, a háziorvos által felírt gyógyszerek összetétele, ára is eltér az országos átlagtól. És mit tervez a jogalkotó? El kell tiltani - nem lehet, kell tiltani - az orvost egy esztendőre a támogatott gyógyszerek felírásától. És ez utóbbi két jogszabályt most kívánják bevezetni. Hát így próbálják az országban tartani a magyar orvosokat, szakembereket?
Tisztelt Miniszter Úr! Ugye, ön szerint is hibás döntés egy régi jogszabályra hivatkozva most elkezdeni ezzel is sanyargatni az orvosokat? Ugye, ön szerint is méltánytalan a betegekkel, az egészségügyi dolgozókkal szemben a tervezett próbavásárlás bevezetése? Az új törvénnyel tovább rontják az orvosok helyzetét. Miért nem kap prioritást Magyarországon az egészségügy, azaz a beteg ember?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés