KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, figyelemmel leszek az egyperces korlátra. El kell olvasni ezt a rendeletet. Én magam sem láttam, hiszen, ahogy említette képviselő asszony, csak a híradásokból lehetett róla tudomást szerezni. Magyar állampolgárokra vonatkozóan soha nem volt ilyen törvényi szabályozás. Azt meg kell mondjam, hogy van minimum lakóterület négyzetméterben meghatározva, illetve korlátozva, az viszont kizárólag a korábban hatályos idegenrendészeti törvényben volt, ahol a letelepedettek esetén minimálisan 6 négyzetmétert írt elő a törvényi szabályozás azokban az intézményekben, ahol bevándorlókat fogadtak egyáltalán.
Képviselő Asszony! Azt gondolom, együtt többre fogunk jutni ebben a kérdésben, és a hét folyamán el fogjuk olvasni ezt a rendeletet, utána reményeim szerint tudunk végleges álláspontot kialakítani róla.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés