DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Országgyűlés! 2004-ben tűzte az oktatási kormányzat ki célul a kompetenciaalapú nevelés bevezetését és kötelezővé tételét az oktatási intézményekben. Ehhez a szükséges oktatási tankönyvek és segédanyagok beszerzésére a Sulinova Kft.-t jelölte ki, természetesen közbeszerzési és pályáztatási eljárás nélkül, a Sulinova által kifejlesztett tankönyveket pedig a Kompetencia Konzorcium az, amely kiadja és terjeszti, illetve kiadná és terjesztené, ha volna mit kiadni és terjeszteni. A 12 évfolyamos oktatásban ötszáz darab olyan tankönyvszükséglet lenne, amely a kompetenciaalapú, fontos oktatási elveknek megfelelne. Ehhez képest 18 fajta tankönyv áll rendelkezésre az ötszázhoz képest.
Ma a magyar pedagógustársadalom - elfogadva a kompetenciaalapú nevelés fontosságát - az oktatási intézményekben napi rendszerességgel a tananyagot egy internetes honlapról kénytelen letölteni, a Sulinova Kft. honlapjáról, majd ezt fénymásolja, barkácsolja elég fapados módszerekkel és eszközökkel az iskolában, s ebből próbál az oktatás kihívásainak megfelelni.
Ehhez képest már csak hab a tortán, hogy az európai uniós fölzárkóztatás keretében a TÁMOP pályázati rendszer forrásokat is biztosítana ezeknek a tankönyveknek a beszerzéséhez, tehát jelen pillanatban az európai uniós forrásokból részesülő oktatási intézményekben meglenne akár iskolánként a több millió forintos fedezet a tankönyvek beszerzéséhez, azonban vagy nincsenek ezek a tankönyvek, vagy pedig elérhetetlenül drágák.
Az Oktatási Minisztérium álláspontja szerint van áthidaló megoldás: a fénymásolás költsége elszámolható a Fejlesztési Ügynökség felé az európai uniós pályázatokban. Azt már csak a képviselőtársaim ízlésére bízom, hogy ez lenne-e a XXI. századi modern oktatás, hogy a fénymásolás költségei elszámolhatóak. De mivel Magyarországon élünk, ezért nem meglepő, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt mondja, hogy a fénymásolás költségei sem számolhatóak el a tankönyvek beszerzése kapcsán, hiszen tankönyvet szeretnének, és a digitális tankönyv fogalmát pedig nem ismeri a Fejlesztési Ügynökség 2009-ben Magyarországon.
Így aztán nem lehet a kompetenciaalapú nevelést kellőképpen előkészíteni az iskolákban, nincsenek megfelelő mennyiségben tankönyvek, nincsenek is megírva, ami pedig megvan, azok fénymásolásra szorulnak, ezáltal a pályázati pénzek is megnehezülnek, és akkor még nem beszéltünk a pedagógusok számára támasztott irreális követelményekről.
Tisztelettel kérdezem miniszter úrtól, hogy az Oktatási Minisztérium milyen módszereket és eszközöket kíván bevetni annak érdekében, hogy a kompetenciaalapú oktatás feltételei Magyarországon, európai uniós források lehívása Magyarországon ehhez minél hamarabb és teljes körben megvalósítható legyen, annak világos és egyértelmű leszögezése mellett, hogy akár polgármesterként, akár országgyűlési képviselőként kiemelten fontosnak tartom ezt a fajta oktatás-nevelési típust. A kompetenciaalapú oktatásban nagy lehetőségek rejlenek a hátrányos helyzetű gyermekek fölzárkóztatását illetően különösképpen is.
Köszönöm szépen. Erre szeretnék választ kapni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés