DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezen törvényjavaslat zárószavazásra benyújtott módosítói közül a 9., 10., 14. ponthoz szeretnék hozzászólni.
Ez a javaslat visszaállítaná a salátatörvényben benyújtott eredeti állapotot, miszerint a közforgalmú gyógyszertár alapításának, működtetésének liberalizációját, amely eredetileg 2010. január 1-jével történt volna meg, elhalasztja 2013-ra. Ugyanakkor ezt a módosítást valamilyen okból kifolyólag egy bizottsági módosító javaslattal a kormánypárt, illetve a szabad demokraták támogatásával elfogadták, és így a közforgalmú patikák alapításának liberalizációja megvalósulhatna január 1-jén. Ez álláspontunk szerint egyrészt rendkívül rövid idő lenne a felkészülésre, másrészt helyrehozhatatlan károkat okoz a magyar etikus gyógyszerforgalmazásban, etikus gyógyszertári forgalmazásban.
Ezért a javaslat arra irányul, hogy visszaálljon az eredeti állapot. Kérem szépen, hogy ezt a módosító javaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés