DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Asszony! Ez egy szóbeli kérdés, én a szóbeli kérdésre tudok válaszolni, de ha írásbeli kérdést kapok, akkor természetesen arra is válaszolni fogok. Szóbeli kérdésének a végén feltett egy számtanpéldát. Engedelmével ezt most nem próbálom megoldani, ezen talán túlléphetünk.

Ugyanakkor a kérdésében egy olyan rosszalló élt véltem felfedezni, amely szerintem alapvető tévedésen alapszik. Ez igenis egy olyan tény, hogy sikerült ezt az ügyletet lebonyolítani, amelynek örülnünk kellene. 2005-ben, a délszláv háború befejezését követően bezárt a taszári katonai repülőtér, amely korábban számos kaposvári és környékbeli lakosnak jelentett megélhetést. Ez a közeljövőben újra megnyílhat, de gondolom, ezt képviselő asszony is tudja, és nagyon remélem, hogy legalább ennek a ténynek örül.

Egyébként a Vagyontanács augusztusban kétfordulós nyilvános pályázatot írt ki a reptér hasznosítására, újraindítására és fejlesztésére, és ez a pályázat eredményesen lezárult. A nyertes ajánlattevő 1 milliárd forint vételárat ajánlott, és vállalta a milliárdos környezeti károk felszámolását, s azt, hogy a reptéren 2016-ig több mint 23 milliárd forintos fejlesztést hajt végre. Korszerűsítik a fénytechnikát, a navigációt, a távközlő rendszereket, 5 ezer négyzetméter raktárat, 30 ezer négyzetméter logisztikai csarnokot építenek. Mindennek eredményeként 2014-től ismét üzemképes lehet Taszár, ahol Európa egyik legkorszerűbb polgári cargo légikikötője nyílhat meg.

De ezek szerint mindennek lehet találni valamilyen hátrányát. Úgy gondolom, hogy viszonylag sokáig tetszettek ezt keresni, tisztelt képviselő asszony. Ezt abból is gondolom, mert a jelenlegi cégkivonatokban azokat a következtetéseket, amiket ön volt szíves itt felolvasni, nem lehet megtalálni. Például hogy valamelyik tulajdonos egyik tulajdonosának valamikori tulajdonosa volt egyszer, és annak esetleg van valamilyen hátránya, ezt most nem lehet megítélni. De most ilyen tulajdonosok itt nincsenek.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget.

Forrás: parlament.hu