DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Szándékosan csak két percet kértem, hogy a tisztelt Ház jóindulatát megtartsam. Szerettem volna elmondani, hogy Répássy képviselőtársam álláspontjával szemben a jogászi szakma úgymond derékhada, az ügyvédek és a közjegyzők viszont üdvözlik a polgári törvénykönyv újításait és lehetőségeit, és készen állnak arra, hogy elsajátítsák a szükséges tudást.

A bírói kar tekintetében pedig szeretném elmondani, hogy a 2010-es költségvetés megfelelő keretet tartalmaz arra, hogy a képzés megtörténjen, sőt a képzés a Bíróképző Akadémián már el is kezdődött, és folyamatosan tart. Nyilvánvalóan csak a személyiségi jogi ügyekben ítélkező kisszámú bírói állomány felkészítése az első, ami aggálymentesen meg tud történni.

Mindezen túl az Ügyvédi Kamara is elkezdte a képzéseit, tehát nincs annak akadálya, hogy a második könyv tekintetében megtörténjen a megfelelő felkészülés a hatálybalépésig, majd ezt követően 2011. január 1-jéig a Ptk. Magyar Közlönyben történt megjelentetésétől számítottan mintegy 14 hónap, tehát bőven több mint egy év áll rendelkezésre, hogy a szakma megismerje és feldolgozza a polgári törvénykönyvet és az átmeneti szabályokat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(18.40)

Forrás: parlament.hu