DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mi - a kérdező és a kérdezett is - letettük az orvosi esküt. Ebben arra esküdtünk, hogy minden beteget tudásunk legjavát igénybe véve gyógyítani fogunk, tiszteljük az emberi méltóságot, mindegy, hogy ki az, aki hozzánk fordul. (Taps az MSZP soraiból.)
Tisztelt Képviselő Úr! Amikor Székely Tamás miniszterjelölt meghallgatása zajlott az egészségügyi bizottságban, a következőket mondta a bizottságnak: "Úgy gondolom, hogy az egészségügynek azt a rendkívüli átpolitizáltságát, amely itt az elmúlt időszakban volt, valamennyire csökkenteni kell, mert úgy vélem, hogy az egészségügybe vetett bizalom csökkent, megingott, az orvosi, egészségügyi dolgozók szakmai presztízse csökkent, és szerintem ezt vissza kell állítani, mert a betegnek bíznia kell orvosában, hogy a gyógyulásban őt segíthesse."
Tisztelt Képviselő Úr! Mi arra is esküdtünk, hogy etikusan fogunk eljárni az életünkben. Tisztelt Képviselő Úr! Nem történt más az elmúlt időben, mint a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje felhívta a figyelmet egy fórumon arra, hogy a társadalomban meglévő és bizony a politikusok által gerjesztett megosztottság most már elért egy olyan mértéket, aminek megálljt kell mondanunk.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mesterházy Attila a következőket írta Éger Istvánnak a hozzá intézett nyílt levelében: "Személyes és szubjektív példát hoztam fel az ország politikai megosztottságára, az ebből fakadó félelemre és aggodalomra kívántam felhívni a figyelmet, mely hatalmas károkat okoz még akkor is, ha az nem tényeken alapul, és arról beszéltem, hogy a jövő Magyarországának nem az ideológiai megosztottságról, hanem a nemzet érdekében történő összefogásáról kell szólni, hiszen nem helyes és nem elfogadható, ha a jövőben bárhol Magyarországon bárkinek félnie kell véleménye, meggyőződése felvállalása miatt. Erről a nemkívánatos jövőről beszéltem, és nem másról."
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy ezekhez a szavakhoz mi csak csatlakozni tudunk, mert az etikáról beszélve, amivel mi minden beteghez közelíteni kötelesek vagyunk, szólhatnak azok a hírek is, amelyekből engedelmükkel és anélkül, hogy önöket bántanám, fel fogok olvasni egyetlenegyet, amely megjelent egy országos napilapban is; emlékeztet egy múltbeli történésre: "Ha a kezük közé kapták a komcsikat, volt nemulass. Így jártak a Tanácsköztársaság után, így jártak '56-ban, és így járhatnak most is. Ajánlom figyelmébe, tudniillik Mester Attilának (Zaj a Fidesz soraiból) az '56. október 31-én a Köztársaság téren az ávósokról - már ami megmaradt belőlük - készült képeket, csak hogy edződjön hozzá lelkileg."
Tisztelt Országgyűlés! Tűrhetetlen és megengedhetetlen, hogy egy olyan orvosi honlapon, amelyre csak pecséttel és teljes névvel lehet bejelentkezni, megjelenhet egy ilyen írás (Dr. Lamperth Mónika: Szégyen!), és ez akkor is aggodalomra ad okot, ha ma még szerencsére nincs különbség a betegellátásban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Tisztelt Képviselő Úr! Velem együtt, miközben elfogadja a válaszomat, tegyen tanúbizonyságot arról, hogy sem az egészségügyben, sem máshol nem lehet ember és ember között méltóság (Az elnök jelzi az idő leteltét.) és egyéb tekintetben különbséget tenni. (Moraj a Fidesz soraiból.)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés