ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Gondolom, helyrebillent minden Pettkó képviselő úrban is. Több felszólaló nem jelentkezett, így e vitaszakaszt lezárom.

Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 1. pontja szerint. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A részletes vita e szakaszát és a vita egészét lezárom.

Megkérdezem az előterjesztőket, kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Nincs jelentkező.) Jelzik, hogy nem. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletére vonatkozó jogalkotási folyamatról szóló határozati javaslat részletes vitája. Szili Katalin, Magyar Szocialista Párt; Teleki László, Magyar Szocialista Párt; Balog Zoltán, Fidesz; Farkas Flórián, Fidesz; Szászfalvi László, Kereszténydemokrata Néppárt, képviselők önálló indítványát H/11393. számon, a bizottsági ajánlást pedig H/11393/6. számon megkapták és megismerhették.

Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy a részletes vitában a benyújtott módosító javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Felkérem a jegyzőt, ismertesse az egyes vitaszakaszokat.

Forrás: parlament.hu