ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/11390. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 177 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 140 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes rendészeti és migrációs tárgyú törvények módosításáról, valamint az egyes törvényeknek a vízuminformációs rendszer bevezetésével összefüggő, jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/11209. számon, az egységes javaslatot pedig T/11209/12. számon kapták kézhez.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. Kérdezem, hogy a záróvitában a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalhatja-e az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslatommal egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége elfogadta a javaslatot, így összevontan fogjuk tárgyalni a módosító javaslatokat.

Megnyitom a záróvitát a T/11209/14. számú ajánlás 1., 2. és 3. pontjaira. Kérdezem, hogy kíván-e valaki szólalni 6 perces időkeretben. Gombnyomással jelezze! (Nincs jelzés.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Köszönöm szépen. A záróvitát ezennel le is zárom.

Tisztelt Országgyűlés! Így a módosító javaslatokról határozunk. Az ajánlás 2. és 3. pontjában szereplő indítványok egyes részeinek elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, így a határozathozatalra is két részletben kerül majd sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott javaslatok minősített többséget igénylő részeit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatok minősített többséget igénylő részeit 326 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az ajánlás 1. pontjában szereplő indítványról, valamint a 2. és 3. pontok egyszerű többséget igénylő részeiről fogunk dönteni. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 186 igen szavazattal, 134 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Az egységes javaslat 1-40. §-ai, valamint az 52. § (2)-(4) bekezdései, (6) bekezdése, az 53. § (1)-(4) bekezdései, az 54. § (1) bekezdés a)-e) pontjai, valamint az 54. § (2)-(4) bekezdései elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, így a határozathozatalra két részletben kerül majd sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a minősített többséget igénylő rendelkezéseket a T/11209/12. számú egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 325 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit elfogadta.

Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről döntünk. Kérem önöket, ha elfogadják ezeket, akkor szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 195 igen szavazattal, 125 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/11370. számon, az egységes javaslatot pedig T/11370/33. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. Ez azonban nem nyílik meg az ajánlás 4., 5., 6., 10., 11. és 12. pontjaira, mert azok az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása szerint nem felelnek meg a Házszabály rendelkezéseinek.

Kezdeményezem, hogy a záróvitában a további benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslattal egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés az összevont tárgyalásra tett javaslatomat nagy többséggel elfogadta.

Megnyitom a záróvitát a T/11370/36. számú ajánlás 1., 2., 3., 7., 8. és 9. pontjaira. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni a vitában 6 perces időkeretben. Gombnyomással jelezze! (Nincs jelzés.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő.

Tisztelt Országgyűlés! A záróvitát ezennel lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Így a módosító javaslatokról fogunk dönteni. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a benyújtott módosító javaslatokat az ajánlás 1., 2., 3., 7., 8. és 9. pontjai alapján, amelyeket az előterjesztő és az alkotmányügyi bizottság egyaránt támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 190 igen szavazattal, 131 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11370. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 187 igen szavazattal, 134 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

(19.40)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Magyar Bálint, SZDSZ, és Csiha Judit, MSZP, képviselők önálló indítványát T/11332. számon, az egységes javaslatot pedig T/11332/6. számon kapták kézhez.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. Az ezekről készült alkotmányügyi bizottsági ajánlások T/11332/9. és 13. számokon a számítógépes hálózaton valamennyiük számára megismerhetők.

Bejelentem, hogy az alkotmányügyi bizottság az ajánlás 1. és 2. pontjait visszavonta, így ezekre nem nyílik meg a vita.

Kérdezem, hogy a záróvitában a további benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalhatja-e az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalásra vonatkozó javaslatomat elfogadta.

Így megnyitom a záróvitát a második ajánlás 1. és 2. pontjaira. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni 6 perces időkeretben. Kérem, gombnyomással jelezze! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő. A záróvitát lezárom.

Kérdezem, hogy az előterjesztők nevében kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nem. Köszönöm szépen.

Most a módosító javaslatokról döntünk.

Az alkotmányügyi bizottság által benyújtott javaslatokat az előterjesztők támogatják. Kérdezem önöket, elfogadják-e a benyújtott indítványokat a második ajánlás 1. és 2. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 191 igen szavazattal, 134 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki kormányálláspontot ismertetni. (Jelzésre:) Avarkeszi Dezső államtitkár úr jelezte, hogy igen.

Öné a szó, parancsoljon!

Forrás: parlament.hu