ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A korjegyzőkkel együtt valamennyi képviselő megbízólevelét és választási iratait megvizsgáltam. Megállapítottuk, hogy ennek mindegyike megfelel a törvényben előírtaknak.

Tisztelt Országgyűlés! Most határozathozatal következik. Kérem önöket, győződjenek meg arról, hogy szavazókártyájukat elhelyezték a szavazógépben.

Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom az Országgyűlésnek, hogy határozatával igazolja a megválasztott országgyűlési képviselők mandátumát. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 377 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a képviselők mandátumát igazolta.

Tisztelt Országgyűlés! Most felkérem Dúró Dóra képviselő asszonyt és Samu Tamás Gergő képviselő urat, hogy ismertessék az igazolt képviselők névsorát. (A korjegyzők felváltva olvassák a képviselők névsorát. A felolvasást Dúró Dóra kezdi, majd Samu Tamás Gergő folytatja.)

Ágh Péter (Fidesz)

Dr. Ángyán József (Fidesz)

Dr. Apáti István (Jobbik)

Dr. Aradszki András (KDNP)

Arnóth Sándor (Fidesz)

B. Nagy László (Fidesz)

Babák Mihály (Fidesz)

Bábiné Szottfried Gabriella (Fidesz)

Dr. Bácskai János (Fidesz)

Bagdy Gábor (KDNP)

Dr. Baja Ferenc (MSZP)

Balázs József (Fidesz)

Balczó Zoltán (Jobbik)

Balla Gergő (Jobbik)

Balla György (Fidesz)

Balla Mihály (Fidesz)

Balog Zoltán (Fidesz)

Balogh József (Fidesz)

Dr. Balsai István (Fidesz)

Bana Tibor (Jobbik)

Bánki Erik (Fidesz)

Bányai Gábor (Fidesz)

Baracskai József (MSZP)

Dr. Bárándy Gergely (MSZP)

Baráth Zsolt (Jobbik)

Bartos Mónika (Fidesz)

Básthy Tamás (KDNP)

Bebes István (Fidesz)

Becsó Zsolt (Fidesz)

Bencsik János (Fidesz)

Berényi László (Fidesz)

Bertha Szilvia (Jobbik)

Bíró Márk (Fidesz)

Bodó Imre (Fidesz)

Dr. Bohács Zsolt (Fidesz)

Dr. Bóka István (Fidesz)

Boldog István (Fidesz)

Boldvai László (MSZP)

Borbély Lénárd (Fidesz)

Borkai Zsolt (Fidesz)

Dr. Botka László (MSZP)

Bödecs Barna (Jobbik)

Brájer Éva (Fidesz)

Dr. Braun Márton (Fidesz)

Dr. Budai Gyula (Fidesz)

Burány Sándor (MSZP)

Bús Balázs (KDNP)

Csampa Zsolt (Fidesz)

Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz)

(15.00)

Cseresnyés Péter (Fidesz)

Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)

Csizi Péter (Fidesz)

Csöbör Katalin (Fidesz)

Czerván György (Fidesz)

Dr. Czira Szabolcs (Fidesz)

Czomba Sándor (Fidesz)

Czunyiné dr. Bertalan Judit (Fidesz)

Dr. Dancsó József (Fidesz)

Demeter Ervin (Fidesz)

Demeter Zoltán (Fidesz)

Dióssi Csaba (Fidesz)

Domokos László (Fidesz)

Dr. Dorkota Lajos (Fidesz)

Dr. Dorosz Dávid (LMP)

Dúró Dóra (Jobbik)

Egyed Zsolt (Jobbik)

Ékes Ilona (Fidesz)

Ékes József (Fidesz)

Endrésik Zsolt (Jobbik)

Erdős Norbert (Fidesz)

Ertsey Katalin (LMP)

Farkas Flórián (Fidesz)

Farkas Gergely (Jobbik)

Farkas Sándor (Fidesz)

Farkas Zoltán (Fidesz)

Dr. Fazekas Sándor (Fidesz)

Fejér Andor (Fidesz)

Ferenczi Gábor (Jobbik)

Ficsor Ádám (MSZP)

Firtl Mátyás (KDNP)

Dr. Fónagy János (Fidesz)

Font Sándor (Fidesz)

Földesi Gyula (Fidesz)

Földi László (KDNP)

Fülöp István (Fidesz)

Gajda Róbert (Fidesz)

Dr. Garai István Levente (MSZP)

Dr. Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik)

Gelencsér Attila (Fidesz)

Gőgös Zoltán (MSZP)

Göndör István (MSZP)

Dr. Gruber Attila (Fidesz)

Gulyás Dénes (Fidesz)

Gulyás Gergely (Fidesz)

Gúr Nándor (MSZP)

Dr. Gyenes Géza (Jobbik)

Dr. Gyimesi Endre (Fidesz)

Gyopáros Alpár (Fidesz)

Gyöngyösi Márton (Jobbik)

Győrffy Balázs (Fidesz)

Dr. György István (Fidesz)

Gyurcsány Ferenc (MSZP)

Gyutai Csaba (Fidesz)

Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)

Habis László (KDNP)

Hadházy Sándor (Fidesz)

Halász János (Fidesz)

Hanó Miklós (Fidesz)

Harangozó Gábor István (MSZP)

Dr. Harangozó Tamás (MSZP)

Dr. Hargitai János (KDNP)

Harrach Péter (KDNP)

Hegedűs Lorántné (Jobbik)

Hegedűs Tamás (Jobbik)

Dr. Heintz Tamás (Fidesz)

Dr. Hende Csaba (Fidesz)

Herman István Ervin (Fidesz)

Dr. Hiller István (MSZP)

Hirt Ferenc (Fidesz)

Hoffman Pál (KDNP)

Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)

Dr. Hollósi Antal Gábor (Fidesz)

Dr. Hoppál Péter (Fidesz)

Horváth András Tibor (MSZP)

Horváth Csaba (MSZP)

Horváth István (Fidesz)

Dr. Horváth János (Fidesz)

Horváth László (Fidesz)

Dr. Horváth Zsolt (Fidesz, Bács-Kiskun megye)

Dr. Horváth Zsolt (Fidesz, Veszprém)

Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz)

Dr. Illés Zoltán (Fidesz)

Dr. Ipkovich György (MSZP)

Ivády Gábor (LMP)

Dr. Iván László (Fidesz)

Iváncsik Imre (MSZP)

Ivanics Ferenc (Fidesz)

Jakab István (Fidesz)

Jánosiné dr. Bene Ildikó (Fidesz)

Jávor Benedek (LMP)

Dr. Józsa István (MSZP)

Juhász Ferenc (MSZP)

Káli Sándor (MSZP)

Kalmár Ferenc András (KDNP)

Kapus Krisztián (Fidesz)

Kara Ákos (Fidesz)

Karácsony Gergely (LMP)

Dr. Karakó László (Fidesz)

Karvalics Ottó (KDNP)

Kaufer Virág (LMP)

Kepli Lajos (Jobbik)

Dr. Kerényi János (Fidesz)

Kiss Attila (Fidesz)

Kiss Péter (MSZP)

Dr. Kiss Sándor (Jobbik)

Kocsis Máté (Fidesz)

Dr. Kolber István (MSZP)

Koncz Ferenc (Fidesz)

Kontrát Károly (Fidesz)

Kontur Pál (Fidesz)

Korondi Miklós (Jobbik)

Kósa Lajos (Fidesz)

Koszorús László (Fidesz)

Kovács Ernő (Fidesz)

Kovács Ferenc (Fidesz, Vas megye)

Dr. Kovács Ferenc (Fidesz, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Dr. Kovács József (Fidesz)

Kovács László (MSZP)

Kovács Péter (Fidesz)

Kovács Tibor (MSZP)

Dr. Kovács Zoltán (Fidesz)

Kozma Péter (Fidesz)

Kőszegi Zoltán (Fidesz)

Kővári János (Fidesz)

Dr. Kövér László (Fidesz)

Kubatov Gábor (Fidesz)

Kucsák László (Fidesz)

Kukorelly Endre (LMP)

Kulcsár Gergely (Jobbik)

Kulcsár József Ferenc (Fidesz)

Kupcsok Lajos (Fidesz)

Dr. Kupper András (Fidesz)

L. Simon László (Fidesz)

Lakatosné Sira Magdolna (Fidesz)

Dr. Lamperth Mónika (MSZP)

Dr. Lanczendorfer Erzsébet (KDNP)

Dr. Láng Zsolt (Fidesz)

László Tamás (Fidesz)

Lasztovicza Jenő (Fidesz)

Dr. Latorcai János (KDNP)

Lázár János (Fidesz)

Lendvai Ildikó (MSZP)

Dr. Lenhardt Balázs (Jobbik)

Lezsák Sándor (Fidesz)

Lipők Sándor (Fidesz)

Lukács László (Fidesz)

Dr. Lukács Tamás (KDNP)

Lukács Zoltán (MSZP)

Mágori Józsefné (Fidesz)

Magyar Anna (Fidesz)

Magyar Zoltán (Jobbik)

Mandur László (MSZP)

Manninger Jenő (Fidesz)

Márton Attila (Fidesz)

Dr. Matolcsy György (Fidesz)

Dr. Mátrai Márta (Fidesz)

Meggyes Tamás (Fidesz)

Menczer Erzsébet (Fidesz)

Dr. Mengyi Roland (Fidesz)

Mesterházy Attila (MSZP)

Michl József (KDNP)

Mihalovics Péter (Fidesz)

Dr. Mikola István (Fidesz)

Mile Lajos (LMP)

Mirkóczki Ádám (Jobbik)

Dr. Molnár Ágnes (Fidesz)

Dr. Molnár Attila (Fidesz)

Dr. Molnár Csaba (MSZP)

Molnár Oszkár (független)

Dr. Molnár Zsolt (MSZP)

Móring József Attila (KDNP)

Murányi Levente (Jobbik)

Dr. Nagy Andor (KDNP)

Nagy Csaba (Fidesz)

Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz)

Nagy István (Fidesz, Budapest)

Dr. Nagy István (Fidesz, Győr-Moson-Sopron

megye)

Dr. Nagy Kálmán (KDNP)

Navracsics Tibor (Fidesz)

Dr. Nemény András (MSZP)

Németh Szilárd István (Fidesz)

Németh Zoltán (Fidesz)

Németh Zsolt (Fidesz)

Németh Zsolt (Jobbik)

Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Novák Előd (Jobbik)

Nyakó István (MSZP)

Dr. Nyikos László (Jobbik)

Nyitrai Zsolt (Fidesz) (Nem hangzott el.)

Obreczán Ferenc (Fidesz)

Dr. Ódor Ferenc (Fidesz)

Dr. Oláh Lajos (MSZP)

Dr. Orbán Viktor (Fidesz)

Osztolykán Ágnes (LMP)

Örvendi László József (Fidesz)

Pál Béla (MSZP)

Pál Tibor (MSZP)

Pálffy István (KDNP)

Pánczél Károly (Fidesz)

Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz)

Patay Vilmos (Fidesz)

Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz)

Dr. Pesti Imre (Fidesz)

Pichler Imre László (Fidesz)

Pintér László (Fidesz)

Pócs János (Fidesz)

Pogácsás Tibor (Fidesz)

Pokorni Zoltán (Fidesz)

Polics József (Fidesz)

Dr. Pósán László (Fidesz)

Potápi Árpád János (Fidesz)

Pörzse Sándor (Jobbik)

Pősze Lajos (Jobbik)

Puch László (MSZP)

Dr. Puskás Imre (Fidesz)

Dr. Puskás Tivadar (KDNP)

Rácz Róbert (Fidesz)

Dr. Répássy Róbert (Fidesz)

Dr. Rétvári Bence (KDNP)

Révész Máriusz (Fidesz)

Riz Gábor (Fidesz)

Riz Levente (Fidesz)

Rogán Antal (Fidesz)

Román István (Fidesz)

Rónaszékiné Keresztes Monika (Fidesz)

Rozgonyi Ernő (Jobbik)

Rubi Gergely (Jobbik)

Dr. Rubovszky György (KDNP)

Sági István (Fidesz)

Dr. Salamon László (KDNP)

Samu Tamás Gergő (Jobbik)

Sáringer-Kenyeres Tamás (KDNP)

Scheiring Gábor (LMP)

Dr. Schiffer András (LMP)

Schmidt Csaba (Fidesz)

Dr. Schmitt Pál (Fidesz)

Schön Péter (Jobbik)

(15.10)

Sebestyén László (Fidesz)

Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz)

Dr. Semjén Zsolt (KDNP)

Dr. Seszták Mikós (KDNP)

Seszták Oszkár (KDNP)

Dr. Simicskó István (KDNP)

Simon Gábor (MSZP)

Dr. Simon Gábor (MSZP)

Dr. Simon Miklós (Fidesz)

Simonka György (Fidesz)

Sneider Tamás (Jobbik)

Soltész Miklós (KDNP)

Sós Tamás (MSZP)

Spaller Endre (KDNP)

Dr. Staudt Gábor (Jobbik)

Dr. Steiner Pál (MSZP)

Szabó Csaba (Fidesz)

Dr. Szabó Erika (Fidesz)

Szabó Gábor (Jobbik)

Szabó Imre (MSZP)

Szabó Rebeka (LMP)

Dr. Szabó Tamás (Fidesz)

Szabó Timea (LMP)

Szabó Vilmos (MSZP)

Szabó Zsolt (Fidesz)

Dr. Szakács Imre (Fidesz)

Szalay Ferenc (Fidesz)

Dr. Szanyi Tibor (MSZP)

Szászfalvi László (KDNP)

Szatmáry Kristóf (Fidesz)

Szávay István (Jobbik)

Szedlák Attila (Fidesz)

Dr. Szekeres Imre (MSZP)

Szekó József (Fidesz)

Székyné dr. Sztrémi Melinda (Fidesz)

Szijjártó Péter (Fidesz)

Szilágyi György (Jobbik)

Szilágyi László (LMP)

Szilágyi Péter (LMP)

Dr. Szili Katalin (MSZP)

Szólláth Tibor Zoltán (Fidesz)

Szűcs Erika (MSZP)

Dr. Szűcs Lajos (Fidesz)

Talabér Márta (Fidesz)

Tállai András (Fidesz)

Tamás Barnabás (Fidesz)

Dr. Tapolczai Gergely (Fidesz)

Tarlós István (Fidesz)

Dr. Tarnai Richárd (KDNP)

Tasó László (Fidesz)

Tessely Zoltán (Fidesz)

Dr. Tiba István (Fidesz)

Tiffán Zsolt (Fidesz)

Dr. Tilki Attila (Fidesz)

Tóbiás József (MSZP)

Tóth Ferenc (Fidesz)

Tóth Gábor (Fidesz)

Dr. Tóth József (MSZP)

Dr. Tóth József (Fidesz)

Törő Gábor (Fidesz)

Tukacs István (MSZP)

Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz)

Ughy Attila (Fidesz)

Dr. Ujhelyi István (MSZP)

V. Németh Zsolt (Fidesz)

Dr. Vadai Ágnes (MSZP)

Vágó Gábor (LMP)

Vágó Sebestyén (Jobbik)

Vantara Gyula (Fidesz)

Varga Gábor (Fidesz)

Varga Géza (Jobbik)

Dr. Varga István (Fidesz)

Varga József (Fidesz)

Dr. Varga László (MSZP)

Varga László (KDNP)

Varga Mihály (Fidesz)

Varga Zoltán (MSZP)

Vargha Tamás (Fidesz)

Varju László (MSZP)

Dr. Vas Imre (Fidesz)

Vécsey László (Fidesz)

Dr. Vejkey Imre (KDNP)

Dr. Veres János (MSZP)

Vigh László (Fidesz)

Vincze László (Fidesz)

Dr. Vinnai Győző (Fidesz)

Dr. Vitányi István (Fidesz)

Vitányi Iván (MSZP)

Volner János (Jobbik)

Vona Gábor (Jobbik)

Dr. Völner Pál (Fidesz)

Wintermantel Zsolt (Fidesz)

Wittner Mária (Fidesz)

Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Zagyva György Gyula (Jobbik)

Zakó László (Jobbik)

Dr. Zombor Gábor (Fidesz)

Dr. Zsiga Marcell (Fidesz)

Zsigó Róbert (Fidesz)

Forrás: parlament.hu