DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Azért kívántam reagálni Staudt Gábor képviselőtársam alapos és részletes ismertetésére nemzetbiztonsági ügyekkel kapcsolatban, mert semmiképpen nem mehetünk el amellett, hogy valóban, az elmúlt nyolc évben a szabadságjogi jogtiprások sorozatának egyik kiemelkedő eszköze volt a Nemzetbiztonsági Hivatal, illetve hálózat, ezzel a szövevényes hálózattal. Volt egy hasonlata Nemeskürty Istvánnak az Európai Unióról, hogy a metternichi ravaszsággal szőtt brüsszeli pókháló; hát, nagyjából hasonló hasonlatot lehet elmondani a nemzetbiztonsági szolgálatok pókhálójáról.

De ennek az a lényege, hogy ez odáig eljutott, olyan nevetséges akciókba torkollott, hogy például emlékszem arra az eseményre - most éppen nincs itt Zagyva Gyula képviselőtársam, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke -, amikor a Magyar Szigeten esett meg az a helyzet, hogy a rendkívül bátor és szemfüles nemzetbiztonsági hivatali alkalmazott az igazolványát hagyta el ott a Magyar Szigeten a magyar fiatalok között járkálva, mert úgy gondolta, hogy az jelent biztonsági kockázatot, és a nemzethez hű, magyar történelmi hagyományokat ápoló és a nemzeti rockzenét szerető fiatalok között kell keresni a nemzet ellenségeit. Ezzel kell gyökeresen szakítani, s ha ehhez van elég bátorsága és ereje a felhatalmazás birtokában a Fidesz-kormánynak, hogy tegyen, hathatósan tegyen, mégpedig úgy, hogy egyrészt elszámoltatja azokat, akik a nemzetbiztonság ilyen visszaélésszerű működtetésében felelősek, másrészt pedig el is távolítja az állományból azokat, akik ezekben a gyalázatos akciókban részesek voltak.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

(Dr. Szűcs Lajost a jegyzői székben Móring József Attila váltja fel.)

Forrás: parlament.hu