DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ma délelőtt az alkotmányügyi bizottság megtárgyalta a módosító javaslatokat, és amik itt elhangzottak képviselőtársaim részéről, azt annyival szeretném kiegészíteni, hogy az alkotmányügyi bizottságban is részletesen elhangzott, hogy itt az alkotmány 20. §-ának a módosításáról van szó, nevezetesen egy újabb bekezdéssel való kiegészítéséről, és nem arról, hogy a választási törvény módosítása hogyan fog megvalósulni. Hiszen az alkotmányban - elmondtuk a bizottsági ülésen is - csak a képviselői létszám megjelenítésére van lehetőség. Az összes többi olyan szabályozási rend, amit most a képviselőtársak itt említettek, majd a választási törvényben jelenik meg.
Éppen ezért ajánlanám a képviselő hölgyek és urak tisztelt figyelmébe a benyújtott törvényjavaslat indokolását, amely kifejti részletesen, hogy egy '92 óta fennálló alkotmányos mulasztást kíván pótolni az előterjesztő ezzel. Egyrészt azzal, hogy beemeli a képviselői létszám meghatározását, másrészt pedig, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek létszámát is meg kívánja jeleníteni, és természetesen a részletes szabályokat a választási törvényben fogjuk megjeleníteni, amely egy következő alkalommal kerül megvitatásra.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés