DR. HOPPÁL PÉTER, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási, tudományos és kutatási bizottság tegnap reggeli ülésén egyhangú szavazatával támogatta, hogy a T/23. számon előttünk fekvő törvénymódosítás általános vitára alkalmasként kerüljön a plenáris ülés elé. Engedjenek meg néhány megjegyzést a törvény előterjesztője által elmondott érvekhez kiegészítésképpen.
Az 1993. évi LXXIX. törvény, amely a közoktatásról szól, az elmúlt években nagyon jelentős számú módosítást ért meg. Több tucatnyi alkalommal módosította a törvényt a szocialista és néhai szabad demokrata kormány. Ebből a többszöri módosításból egy olyan törvény keletkezett, hogy már-már átláthatatlan labirintussá vált a közoktatási törvény. Ebben a labirintusban van egy olyan szegmens, amely megítélésünk szerint kétszeres diszkriminációval él. Kétszeres diszkriminációval, hiszen egyfelől sújtja a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való alapvető alkotmányos alapjogot, amennyiben - elhangzott az előterjesztő részéről, Szászfalvi Lászlótól - olyan szülők, olyan családok részére diszkriminatív, akik szeretnék a gyermekeiket vallásos neveltetésben részesíteni. Másfelől pedig diszkriminatív egyértelműen az önkormányzatok irányába.
Ez az utóbbi eléggé erőteljesen sújtja az amúgy is sokat szenvedett önkormányzatokat, hiszen mint ismeretes, az idei költségvetésből 120 milliárd forintot vont el a kormányzat egyik utolsó intézkedésével az önkormányzatoktól. Mivel forráshiányosak az önkormányzatok, ezért - Pécsett látom kifejezetten ennek a problémáját önkormányzati képviselőként - megpróbálják az alkotmányban rögzített feladatukat, a közoktatást valamilyen formában más fenntartó bevonásával mégiscsak elvégezni, elvégeztetni. Ha nem tudják a saját forrásaikból, a hiányzó és egyre csökkenő saját forrásaikból finanszírozni a közoktatási feladatokat, akkor az önkormányzatok nem tudnak mást tenni, mint megpróbálnak partnert keresni. Partnerek vonatkozásában pedig legkézenfekvőbbek az ezer év óta ezen a vidéken kiváló minőségű iskolákat fenntartó egyházak volnának.
Azonban ezzel a cseles többszöri módosítással, amit most a törvény jelenlegi rendezése ki kíván küszöbölni, ezzel a cseles módosítással, ahogy hallottuk, öt éven keresztül bünteti a törvény azt az önkormányzatot, amelyik merészeli egyházi jogi személynek átadni az iskoláját, óvodáját. No, ez az a kettős diszkrimináció, ami egyrészt az egyházi oktatásban-nevelésben gyermeküket részesítendő szülőket is sújtja, és nagymértékben sújtja az önkormányzatokat is. Nem tudják a forráshiányos helyzetükben a rájuk rótt feladatot átadni, mert az átvevő egyház ugyan működtetné az intézményt, azonban öt évig az átadott intézmény egyházi kiegészítő támogatását, amit közoktatási kiegészítő támogatásnak hív a mindenkori költségvetési törvény aktuális melléklete, nos, ezt a kiegészítő támogatást tehát öt évig az önkormányzatnak kell fizetnie.
(21.40)
Azt hiszem, hogy ebben a tekintetben ez a mostani kis simítás egy adósságtörlesztés, adósságtörlesztés az új Országgyűlés részéről, amikor még a kormány nem is alakult meg, de további lépésekre is szükség lesz.
Nagyon bízom abban, hogy az új Országgyűlésnek egy új közoktatási törvény megalkotására lesz majd ideje, energiája, hogy a közoktatás gyönyörű feladatát Magyarországon minél hatékonyabban és eredményesen tudjuk a társadalom hasznára végezni.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés