DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A pedagógusok védelme mellett annyit hadd tegyek még hozzá, azon túlmenően, hogy közfeladatot ellátó személyekről van szó, az sem közömbös kérdés, hogy egyúttal ez példa kérdése is. Azt szokták mondani, hogy olyan lesz az ország 10-15 év múlva, amilyen a mai iskola. Ilyen értelemben az utánunk jövő generáció számára is komoly példa kérdése ez. Azt gondolom, nem lehet elmenni emellett szó nélkül, és nem lehet megengedni azt, hogy olyan "megoldások" szülessenek, amit volt szíves az oktatási tárca művelni, hogy felállított egy bizottságot, és megállapította, hogy a tanárverésekért a tanárok a hibásak. Ez mégiscsak nonszensz.

(20.10)

Természetesen a büntetőjogi kérdés a nagykorú szülők vagy hozzátartozók esetében igaz, de ott a következő kérdés, hogy mit kell tenni azokkal a gyerekekkel, akik az iskolában követnek el hasonló lépéseket. Ezt viszont az oktatási törvényben kell szabályozni.

Azt gondolom, azoknál a kezelhetetlen, deviáns gyerekeknél, akik az iskolába már tényleg nem valók, mert mindenféle eszközt kimerített az iskola, tegyük meg annak a lehetőségét, hogy az iskolából el lehessen őket távolítani, ahogyan korábban egyébként erre volt jogi lehetőség, csak az előző kormányzat ezt is méltóztatott megszüntetni, mert ma egy iskolaigazgató a deviáns gyereket - magatartási értelemben mondom a deviánst, félreértés ne essék - akkor tudja eltávolítani, hogyha kicserélik egymás között az iskolák, de ezzel az égvilágon semmit nem oldottunk meg. Tehát ezt tovább kell gondolni, természetesen egyéb törvényi változtatásokkal is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu