OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót. Vannak pontok, amelyekben egyetértünk. Ahogyan a beszédemben el is mondtam, azt a fajta rideg integrációt, ami az elmúlt nyolc év oktatáspolitikáját jellemezte, mi sem tartjuk elfogadhatónak, viszont továbbra is visszautalnék még a beszédem általános értelmére, hogy ugyanakkor az sem elfogadható, hogy nem beszélünk arról, hogy mi a terve a kormánynak az oktatási integrációval, mert ahogyan ön is mondta, ez még inkább azt fogja eredményezni, hogy ebben a társadalomban a romák még inkább leszakadnak, és még inkább elkülönülten fognak élni a társadalom peremén. Ehhez egyetlenegy eszközünk van - és azt gondolom, hogy ezt kellene elfogadnunk és ebben egyetértenünk -, ez pedig az oktatás, ahol viszont együtt kell gondolkodnunk azon, hogy ezt nem lehet megengednünk.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés