KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kivételes pillanat ez most, mert tulajdonképpen egy jobbikos képviselőtársam száz százalékig elmondta a mondandómat, úgyhogy viszonylag rövidre tudom fogni a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

Amellett szerettem volna érvelni, hogy valóban ne egy albizottság, hanem egy eseti bizottság vizsgálja ezt a kérdést. Nem szeretném megismételni Farkas Gergely képviselőtársam érveit, mind a három érv szerintem nagyon megfontolandó. Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy azt kérem a javaslattevőktől, hogy kicsit gondolkodjanak a kisebb frakció fejével is, ahol a munkamegosztás egy kicsit nagyobb problémát okoz, hiszen a legmegfelelőbb ember nem biztos, hogy éppen abban a bizottságban van. Nem biztos, hogy én vagyok itt a legmegfelelőbb, de azért azt szeretném elmondani, hogy két évvel korábban én még civilként kezdeményeztem egy választási reformjavaslatot, ami - hogy most megint valaki mással értsek egyet - nagyon hasonlít a Fidesz most letett javaslatához, tehát azt gondolom, hogy egy irányban gondolkodunk. Annyi a különbség, hogy ezt a 200 fős indítást én egy eléggé rossz kezdetnek tartom, de ez a hajó már elment, tehát nem akarom most már ezt a dolgot újra kinyitni.

Szóval, azt szeretném mondani, hogy azt gondolom, a helyzet komolyságát meg a szakmai munkát jobban segítené egy eseti bizottság, és remélem, hogy valamilyen módon, hiszen a bizottsági egyharmados támogatást sajnos nem kapta meg ez az indítvány, de remélem, hogy azért még szavazhat róla a Ház valamilyen formában, abban bízom, hogy a kormánytöbbség is támogatni fogja ezt a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP, a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu