BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy itt az ellenzéki képviselőkben a félelem megmozdult. Arra hivatkoznak, hogy a települések civil szervezetei és az egyéni képviselők nem fogják tudni a kopogtatócédulákat összegyűjteni az alatt a rövid idő alatt.
Megnyugtatom önöket, hogy minden egyéni képviselő lokálpatriótaként egy óra alatt összegyűjti azt a kopogtatócédulát - mert ez a gyakorlat -, ugyanis hiába is mutatnak vissza arra, hogy az elmúlt időszakban a helyhatósági választás kapcsán nem sikerült volna ez. Nem pártszínekben indulnak a képviselők nagy létszámban, a városokat kivéve. Mellette, hogyha civil szervezetekről van szó, az egyesülési törvényt ismerik, legalább tízen vannak az egyesületben. Tíz ember azt a kevés kopogtatócédulát egy-két szóból összegyűjti, hiszen bizonyos célok érdekében alakítottak egyesületet, akik köztiszteletben álló személyiségek általában a településen.
Úgyhogy nem tudom a félelmet mire venni. Remélem, hogy a demokrácia szellemisége ilyen oldalról is eljut az ellenzéki politikusokhoz, és odáig mehetünk, hogy nagy becsben tartjuk a civil szervezeteket, és közeledünk feléjük. A kapcsolattartás ezekkel a szervezetekkel jelentheti azt is, hogy népszerűbbek leszünk pártként a helyhatósági választás kapcsán is, és céljaik elérésében segítjük, ezáltal magát a pártot is erősítjük.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés