DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mélyen osztom aggodalmát, és úgy látom, itt végigolvasva a lehetőségeket, hogy sajnos az állam lehetőségei kimerülőben vannak. Az állam többször megpróbált ebben segíteni, ha jól tudom, az APEH is több alkalommal adott fizetési haladékot, és ön itt említette a kormány által való kötelezettségvállalást, nevezetesen egy likviditási hitellel.
A probléma az, hogy ezt egy temporary preamble keretében próbálta megtenni, ami érvényes azokra a vállalkozásokra, amelyek 2008. július 1-je után kerültek nehéz helyzetbe. No, most a Ganz-Röck sajnálatos módon már korábban is nehéz helyzetben volt. Tehát az, amit a kormány döntött, ebben az esetben sajnos nem alkalmazható, és az a forrás, amire gondolt, nem alkalmazható erre a vállalatra.
Hasonlóan más megoldások, amelyek állami segítségnyújtást jelentenének, sajnos vagy az államháztartási törvénybe, vagy más törvényekbe ütköznek. Tehát az a gyanúm, itt végignézve, amit kollégák készítettek anyagot, hogy kimerülőben vannak az állami segítségnyújtás lehetőségei, és attól tartok, hogy gyakorlatilag ameddig a magántulajdonosok nem emelnek tőkét a cégben, addig itt igazi megoldás nem lesz.
Ennek ellenére azt tudom ígérni, hogy megnézzük részleteiben, milyen egyéb lehetőségek vannak. Azok a lehetőségek, amelyekkel eddig foglalkozott a kormány - ez a tömör válasz lényege -, sajnálatos módon nem felelnek meg az európai uniós és a magyar jogszabályoknak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés