DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én sem akarom hosszan ragozni az előadnivalókat. Szeretném azt elmondani, hogy emlékezetem szerint az alkotmányügyi bizottságban tulajdonképpen a kisebbségi vélemény is megegyezett a két törvényjavaslattal. Az volt kifogás tárgya, hogy akkor lett volna kerek a történet, ha megszületik és egyben tárgyalja az Országgyűlés azt az országgyűlési határozatot, amely a jelölőbizottság felállításáról szólna. Ezt a kifogást el lehet mondani, álláspontunk szerint ez az alkotmánymódosítás és maga a törvényjavaslat együtt tárgyalható és tárgyalandó. Amennyiben a tisztelt Ház ezt a két törvényjavaslatot elfogadja, akkor lesz az Országgyűlés abban a helyzetben, hogy a jelölőbizottságról szóló országgyűlési határozatról tárgyalhasson.

Ezt a bizottsági ülésen ki is fejtettük, és elmondtuk, hogy éppen ezt a napirendi pontot megelőzően tárgyalta a bizottság a számvevőszéki és költségvetési bizottság által előterjesztett határozati javaslatot, amely az Állami Számvevőszék tisztségviselőinek megválasztásáról szól, amely, szeretném kihangsúlyozni, egyhangú döntéssel ment keresztül, minden politikai erő támogatta, 5 kormánypárti és 3 ellenzéki képviselővel.

(19.40)

Nagy valószínűséggel előremutatásként el lehet fogadni, hogy ez a jelölőbizottság is hasonló tematika szerint fog felállni.

Annyit szeretnék elmondani még - és nem fogok még egyszer szót kérni a vita során -, hogy a kereszténydemokrata frakció is támogatta az általános vitára való alkalmasságot és a tárgysorozatba-vételt is, magát a törvényjavaslatot is. Annál is inkább, mert el szeretném mondani, hogy én az elmúlt ciklus ideje alatt részese voltam az alkotmánybírákat jelölő bizottságnak. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem az akkori házelnökön múlt, hogy nem sikerült konszenzust létrehozni. Maga az a rendszer, amit most mi megváltoztatni szeretnénk, az hordta magában a helyben járás szerencsétlen sorsát, úgyhogy ez elmozdítaná végre ezt a kérdést ebből a szerencsétlen helyzetből. Maga az előterjesztő is elmondta, hogy kritikus határon vagyunk az Alkotmánybíróság létszámával kapcsolatban. Jelen pillanatban 9 alkotmánybírónk van, és ahhoz, hogy határozatképesek legyenek, 8 jelen lévő alkotmánybírónak kell lenni. Törvény adta lehetőség, hogy sokkal könnyebben, a 11 fős Alkotmánybíróság minden komolyabb gikszer nélkül megoldhatná a munkáját, ezért én is nagyon fontosnak, helyesebben a kereszténydemokrata frakció nagyon fontosnak tartja, hogy e törvényjavaslatok után, megszületve a határozat, kiegészülhessen az Alkotmánybíróság.

Tehát a kereszténydemokrata frakció is támogatja a törvényjavaslatot, mint ahogy a teljes kormánytöbbség azt tette. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu