DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Az idő előrehaladta miatt nem akarnám húzni az előadásomat. Szászfalvi László kollégánk lett megemlítve a T/58/4-es módosító indítványával, úgy, mintha ő az önkormányzati és a kisebbségi választást egy időpontra szerette volna hozni. Az imént végignéztem a módosító anyagát, de nem láttam benne ilyet, és tudomásom szerint nincs is ilyen szándékunk.

A másik: felhívom az LMP figyelmét arra, hogy számtalan jogi hatás fűződik ahhoz, hogy mikor kezdődik a kampány, tehát magához a kampányidőszakhoz. Mi egy szerves módosításban gondolkodtunk akkor, amikor benyújtottuk a törvénytervezetet, nem lehet ezt úgy módosítani, hogy egy szót kihúzunk belőle, mert akkor maga a rendszer borul.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu