GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondoljuk, hogy a mostani felvetés nem tekinthető ügyrendinek azért, mert érdemben foglalkozik a törvényjavaslattal. Úgy ítéljük meg, hogy a Salamon képviselő úr által kifejtettek egyféle jogi gondolkodást tükröznek, ami egyébként nekem is szimpatikusabb. De egy biztos, hogy miután a jogbizonytalanság nem engedhető meg, ezért az, hogy ugyan vannak olyan törvények, jelzem, vannak olyan írott törvények, amelyekben hatályon kívül helyezettként van feltüntetve a 24. § (5) bekezdése - például a Kétszer kettőben, a Kukorelli által szerkesztett (Felmutatja.), de az alkotmány szövegét szó szerint tartalmazó kiadványt tartom a kezemben, ebben hatályon kívül helyezett -, de ettől függetlenül az az Országgyűlésnek érdeke, hogy a magyar alkotmánynak ne legyen olyan rendelkezése, amelynek a hatályossága vitatott. Tehát ez az előterjesztés ezt egyértelműen tisztázza. Ezért az ezzel kapcsolatos felvetés érdemi felvetés, és semmiféleképpen nem tekinthető ügyrendinek, ezért ezt szerintem nem is kell annak tekinteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(20.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés