GULYÁS GERGELY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Amit elnök asszony fölvetett, azzal kapcsolatosan azt tudjuk mondani, hogy nem látunk olyan okot, ami miatt az általános vitát ne lehetne lezárni. Van egy világos törvényjavaslat, azzal szemben vannak különböző aggályok, ezek tartalmi aggályok. Az nem ügyrendi kérdés, hogy a két előterjesztőből egy vagy kettő írta alá, mert ha egy aláírta, akkor is teljesen érvényes az előterjesztés.
Az megint csak nem ügyrendi kérdés, hogy egy egyébként már hatályát vesztett házbizottsági rendelkezéssel az alkotmányba iktatott négyötödös többség kikerül-e az alkotmányból azzal, hogy a Házszabálynak ez a rendelkezése hatályát veszti vagy sem, hiszen ennek a javaslatnak az elfogadása esetén teljesen egyértelművé válik az, hogy nincs szükség a további szabályozásra, hiszen egyértelművé teszi a helyzetet. Tehát továbbra is úgy gondoljuk, hogy nem ügyrendi kérdés ez, és nincs semmilyen indoka annak, hogy az általános vita lezárására ne kerülhessen sor.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés