KISS PÉTER (MSZP): Elnök úr, nincs módom elfogadni a választ; most már csak azért sem, mert államtitkár úr nem válaszolt a kérdésemre. Az volt ugyanis a kérdésem, hogy folytatják-e a nyugdíjkorrekciós programot, van-e elképzelésük, hogy mikor és milyen lépéseket tegyenek. Én még csak tolerálnám, hogy válasz helyett engem kioktat vagy megpróbál kioktatni a múltból, hogy ez hogyan történt, de a nyugdíjasok pontosan emlékeznek, hogy megkapták a nyugdíjas-korrekciós pénzeket. Az idén is megkapták, és a megelőző években is. (Taps az MSZP soraiban.) Erre azt válaszolni, hogy a múltban nem úgy történt, mint ahogy a 2006-os korrekciós törvény ezt mondja, azt gondolom, nem megfelelő.
Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy mire számíthatnak a következő években, joggal kell itt feltenni kérdéseket, további kérdéseket is, és meg fogom tenni a következő időszakban is ezt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő lejártát.) Hiszen ha valakiknek fontos a kiszámíthatóság, a kormány adott szavának betartása, azok éppen a nyugdíjasok, ezért nevükben szólnunk kell a későbbiekben is.
Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés