SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2007-ben az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a "Legyen jobb a gyermekeknek" nemzeti stratégiáról szóló határozat elfogadását. Azóta számos intézkedés történt, amely a gyermekszegénység enyhítését célozta, hogy csak a differenciált családipótlék-emelést, a rászoruló gyermekek térítésmentes vagy támogatott étkeztetésének kiterjesztését említsem, illetve 2009-ben az úgynevezett "Biztos kezdet" program továbbfejlesztésével bővült az első hároméves cselekvési program. A Fidesz-KDNP által benyújtott és a parlament által elfogadott kormányprogramból nem világos, hogy a kormány kívánja-e folytatni, azaz a következő időszakokban újabb hároméves vagy akármilyen időtartamú cselekvési tervekkel aktualizálni ezt a 25 évre szóló nemzeti stratégiát.
Azt gondolom, a kérdés rendkívül fontos, hiszen közismert az, hogy Magyarországon több százezer gyermek érintett a szegénység által, és az ő társadalmi integrációjuk nem nélkülözheti azt a segítséget, amit ez a nemzeti stratégia megcélzott. Ezért kérdezem tisztelettel államtitkár úrtól, hogy mi lesz a gyermekszegénység elleni nemzeti programmal.
Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés