GELENCSÉR ATTILA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság is megtárgyalta az előterjesztést, és az itt elhangzott vélemények nagyjából ott is elhangzottak, mind amit a kormány elmondott, mind, amit az előterjesztő, mind pedig az előttem szóló, aminek nagyjából az a lényege, hogy a települések örülnek, hogy végre lehetőségként visszakapják azt, ami korábban a joguk volt.

A településvezetők örülnek annak is, hogy a településükön a gazdasági folyamatokat ennek köszönhetően jobban láthatják. Kifogásként egyedül az MSZP részéről az hangzott el, ami itt is megint elhangzott előttem, hogy a hatékonyság csökkenésére milyen indokaink vannak, és ugyanúgy, ahogy itt is elhangzott, a bizottság elnöke válaszként elmondta, amit a kormány jelen lévő képviselője, miszerint az illetékhivatalok megyei önkormányzatoktól való elvétele rossz tapasztalatokat mutat.

Ezzel együtt, ezek után a bizottság egyhangúlag támogatta az általános vitára való alkalmasságot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu