SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Nem elsősorban árvízi kárhoz értő szakemberként, hanem a fogyasztóvédelem oldaláról tettem föl a kérdést. Miután a válaszban ön utalt erre, utalt arra, hogy elindul a kormányzat és a biztosítók között egy olyan egyeztetés, amely kiterjed arra, hogy a károsultak esetében az elmúlt időszakban kialakult biztosítási gyakorlat felülvizsgálatára sor kerüljön, ezért, államtitkár úr, hajlandó vagyok arra, hogy elfogadjam az ön válaszát.
(15.00)
Ugyanakkor szeretném jelezni azt is, hogy a fogyasztóvédelmi bizottság figyelemmel fogja kísérni ezt az egyeztetést, és kérni is fogjuk, hogy erről megfelelő szintű visszajelzést kapjunk, merthogy ebben az ügyben mégiscsak a legfontosabbak a károsultak, azok a családok, amelyek ma egyébként elveszítették a tulajdonukat, a vagyonukat, azok a családok, amelyeknek, úgy gondolom, politikán felül kell hogy ebben a Házban segítsünk, hogy azt az üzenetet adjuk meg számukra, hogy az ő életük, az ő vagyonuk, az ő sorsuk mindennél fontosabb számunkra.
Ennek figyelembevételével fogadom el az ön válaszát. Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés