NAGY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én egészen elképedve hallottam ezt a beszédet, és azért jelentkeztem most, mert azt gondolom, hogy nem igazán tudja a képviselőtársam, hogy mi van az ügy és a javaslat mögött.

Én ezt át tudom érezni, mert egy olyan városnak a képviselője vagyok, Pécs képviselője, amely Európa Kulturális Fővárosa címét viseli, ahol kilenc nemzetiség tudott önkormányzatot alkotni, és ahol szintén van egy nemzetiségi színházunk, a horvát színház, és azt gondolom, hogy színesíti a kulturális életünket. Ha ebben a házban, e falak között nekünk, képviselőknek azt kell indokolni, hogy egy ilyen típusú színháznak miért kell egy pozitív eltérítés a finanszírozási rendszerben, akkor azt gondolom, hogy alapvetően olyan gondolatbeli és társadalmi megítélésbeli különbségek vannak közöttünk, amiket nem fogunk tudni e falak között áthidalni.

Én nagyon kérem a képviselőtársamat, hogy ne forgassa ki a törvényjavaslatot benyújtók érvelését, és talán hallgassa meg azokat a tartalmi vitákat, amiket most az előbb hallhattunk, mert ha ön figyel ezekre a vitákra, akkor, azt gondolom, hogy ezen típusú felszólalását nem mondta volna el.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu