ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály rendelkezései szerint a zárószavazás elhalasztásáról az Országgyűlés vita nélkül határoz.

Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e - a javaslattevő indokait figyelembe véve - az előterjesztés zárószavazásának elhalasztásához. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 352 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a javaslathoz hozzájárult.

Kósa Lajos ügyrendben? (Kósa Lajos nemet int.) Nem, akkor ügyrendben csak könyökölt. Köszönöm szépen.

(18.10)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Horváth Zsolt képviselő, Fidesz, önálló indítványát T/371. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/371/3. számon kapták kézhez.

Az előterjesztéshez benyújtott módosító javaslat az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása alapján nem házszabályszerű, ezért szavazásra nem bocsátható. Erre figyelemmel a törvényjavaslat eredeti szövegéről határozunk. A törvényjavaslat elfogadásához az alkotmány 71. § (3) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 259 igen szavazattal, 98 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 260 igen szavazattal, 98 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Cser-Palkovics András és Rogán Antal, Fidesz, önálló indítványát T/359. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/359/9. és 20. számon kapták kézhez. Az előterjesztők jelezték, hogy nem kívánnak válaszolni a vitában elhangzottakra.

Most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk a kiegészítő ajánlás 2., 3., 4. és 5. pontjairól, mert azt a benyújtója visszavonta. Az előterjesztők a kiegészítő ajánlás 1., 6. és 9. pontjait támogatják. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 1., 2. és 3. pontjait. Az ajánlás 7. és 8. pontja nem kapta meg a bizottság szükséges támogatását, így ezekről nem döntünk. Az ajánlás 5. és 6. pontja szintén nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de a frakciók kérték a szavazást.

Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a módosító javaslatok elfogadásához az alkotmány 24. § (3) bekezdése alapján az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz 257 képviselőnek az igen szavazata szükséges.

Most a támogatott indítványokról döntünk. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 343 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 12 tartózkodó szavazattal a támogatott javaslatokat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági állásfoglalásokra és a frakciók kérésére figyelemmel még öt javaslatról döntenünk kell.

Az ajánlás 4. pontjában Schiffer András az 1. §-ban az alkotmány 61. § (3) bekezdésének nyelvtani módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Vesztettek a nyelvészek!): az Országgyűlés 60 igen szavazattal, 256 nem ellenében, 41 tartózkodó szavazattal a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 5. pontjában Lendvai Ildikó az 1. §-ban az alkotmány 61. § (3) bekezdésének kiegészítését javasolja a közszolgálati médiaszolgáltatás feladatával kapcsolatban. Ennek alternatívája szerepel a kiegészítő ajánlás 7. pontjában.

Most az 5. pontról döntünk. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 98 igen szavazattal, 259 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

A kiegészítő ajánlás 7. pontjában Révész Máriusz és Kővári János indítványa következik. Az emberi jogi bizottság támogatja, a kulturális bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 59 igen szavazattal, 294 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 6. pontjában Schiffer András az 1. §-ban az alkotmány 61. § (3) bekezdésének kiegészítésével a közszolgálati médiaszolgáltatás feladatainak körét bővíti. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 97 igen szavazattal, 260 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal a módosító javaslatot elutasította.

A kiegészítő ajánlás 8. pontjában az emberi jogi bizottság az 1. §-ban az alkotmány 61. § (3) bekezdésének kiegészítésével azt javasolja, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatás feladatellátása során vegye figyelembe a fogyatékos személyek igényeit is. A kulturális bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 89 igen szavazattal, 250 nem ellenében, 14 tartózkodó szavazattal a módosító javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Cser-Palkovics András és Rogán Antal, Fidesz, önálló indítványát T/360. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/360/31., 52. és 55. számon kapták kézhez. Az előterjesztők a részletes vita lezárását követően már válaszoltak az elhangzottakra.

Most a határozathozatalok következnek. Felkérem Hegedűs Lorántné jegyzőt, ismertesse az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.

Forrás: parlament.hu