HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy történelmi eseményt magával az eseménnyel is tudunk jellemezni, de szólhatunk az emberekről és az esemény mögött lévő eszméről is. Rétvári Bence államtitkár úr kereszténydemokrataként az emberről szólt elsősorban, hiszen számunkra az emberi személy méltósága a fontos. Itt rögtön szeretném megemlíteni azt, hogy nyilván közülünk is sokan voltak, maguk vagy a szüleik, részesei ennek az eseménysorozatnak; egyik frakcióvezető elődöm, Isépy Tamás is közöttük volt, hadd emlékezzek meg róla is.
Én most szeretném felhívni a figyelmet arra az őrült eszmére, ami az események mögött volt, a XX. század két borzalmas eszméje közül az egyikre, amelynek a nyomait is ki kell irtani a magyar közéletből. De hadd mondjam el azt, hogy reményeim szerint mindannyian, akik a magyar parlament tagjai vagyunk, olyan eszmének a követői vagyunk, és olyan társadalmat szeretnénk építeni, ahol az emberi személy méltósága, a közösségek ereje és a normák érvényessége az, ami érvényesül és uralja ezt a társadalmat. Ehhez kell a nemzeti összefogás, ehhez kell a nemzeti egység.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok, az LMP és a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés