NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés mindkét múlt heti ülésnapjának végére csupán egy, azaz egyetlen honatya maradt a Fidesz padsoraiban, és egy átlagos vitán is csak körülbelül kéttucatnyi kormánypárti politikus van jelen, bár azok többsége sem figyel, így az ellenzéki hozzászólások süket fülekre találnak.

A Házszabály 13. § (3) bekezdése szerint elvileg minden képviselőnek kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, de nincs szankciója a hiányzásnak, ezért a Jobbik javaslatot nyújt be a tiszteletdíj egy részének megvonására, és a plenáris ülés tanácskozóképességéhez legyen feltétel - a bizottságokhoz hasonlóan - az egyharmados jelenlét.

A mai napra vonatkozó konkrét, jelzésértékű ügyrendi javaslatom: a határozathozatalokat követően ne rendeljen el a leendő levezető elnök két perc úgynevezett technikai szünetet, hogy azalatt kivonuljanak, majd hazamenjenek a munkájukat szabotáló képviselők, inkább hívja fel a képviselők figyelmét a Házszabályban rögzített részvételi kötelességükre. Ezt a Házszabály 52. § (1) bekezdése szerint most két percben meg kívánom indokolni.

Forrás: parlament.hu