PŐSZE LAJOS (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem lehet belenyugodni ebbe a helyzetbe, hiszen olyan törvénytervezeteket kapunk, amelyek arról szólnak, hogy a hakniművészek közbeszerzési értékhatára hol legyen. Ezekhez képest, bizonyára egyetért velem, lényegesen fajsúlyosabb kérdésről van szó, bár nagy tiszteletem a művészeknek is, és nagyon fontos az ő sorsuk is. Ezért azt szeretném kérni, hogy a kormány mindent tegyen meg, hogy lehetőleg heteken belül konkrét intézkedés szülessen erre a kérdésre, hiszen ezek a vállalkozások nemhogy tönkremennek, pályázni sem tudnak addig, amíg nincs egy normális APEH-igazolásuk. Ön ezt nagyon jól tudja, hogy ez milyen ördögi kör, nem lehet kitörni belőle.
Elvárjuk a kormánytól, minden párttól függetlenül, hogy azonnal lépjen ebben az ügyben. És örömmel vesszük azt a lehetőséget, hogy be tudunk szállni ebbe a munkába, és ígérem képviselőtársaim nevében, hogy lesznek javaslataink és ötleteink.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés