DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett javaslat tartalmában egyetértés van közöttünk. Mind a szükséges korrekció elvégzését meg kell tenni minden választási évben, úgy az érvényes költségvetési törvény 54. §-a tartalmazza azt a felhatalmazást, amely felhatalmazás alapján a kormány is megteheti az átrendezést a választási eredmény függvényében a választásokat követően, az Országos Választási Iroda adatai alapján; a 15 százalékos csökkentés, amellyel szintén egyetértünk, azonban szükségessé teszi azt, hogy a költségvetési törvény maga is módosuljon, ezért az előterjesztés.

Az előterjesztés megfogalmazásával kapcsolatban ugyanakkor, ha megengedik, akkor két kritikát szeretnék mondani az előterjesztőknek, illetve a kormánypártoknak. Egyrészt a költségvetést érintő módosítások sorába ez a módosítás teljesen szokatlan módon, korábban nem gyakorolt eljárással, és úgy is mondhatom, hogy elfogadhatatlan módon került az Országgyűlés költségvetési bizottsága elé terjesztésre. Egy olyan előterjesztést tartunk a kezünkben, amelyet a két kormánypárti frakció vezetője június 17-i dátummal írt alá, a Házhoz azonban a benyújtása június 21-én történt meg, ezt igazolja a dátumbélyegző is, illetve a sorszáma is az indítványnak, amelyik a T/420. sorszámot kapta a Házban.

A költségvetési bizottság ülésének hétfői, fél 9-re kitűzött napirendjeként szerepelt ez az indítvány, azonban az indítványt a képviselők az ülés megkezdéséig nem kapták kézhez, így nem is szavazták meg az indítványt a napirendek között, majd amikor az elfogadott napirend tárgyalásának a végére értünk, akkor sebtében kiosztásra került maga az indítvány a bizottság tagjainak, és a bizottság alelnöke, Hargitai János kezdeményezésére napirend-módosításra került sor, és napirend-módosítással vette föl a bizottság tárgyalási menetébe egyáltalán ezt az indítványt.

Hozzá kell tennem, hogy nem volt még ilyen korábban az elmúlt 20 évben, a rendszerváltás óta a parlament történetében, hogy költségvetést érintő számszerű indítványokról ne legyen lehetőség a képviselőknek megismerni a számokat, tanulmányozni a számokat és úgy döntést hozni, azaz itt is egy sebtében hozott döntésről lehetett csak szó a bizottság ülésén ezt követően. Hangsúlyozom, hogy nem állt rendelkezésére a bizottság ülésén a képviselőknek semmifajta háttérszámítás, ezért a második dolog, amit szerettem volna mondani, hogy Harrach képviselő úr korrekt módon itt most szóbeli előterjesztőként ismertetett néhány számot, meggyőződésem szerint ezeknek a számoknak az indoklásban vagy mellékletként helye lett volna az indítvány mellett is. Helye lett volna annak a három számnak, amit ön most itt elmondott, nevezetesen, hogy a tárgyév júniusát követően az év végéig mennyi, a hátralevő időszakban még ki nem fizetett összeg, azaz mire vonatkozik a 15 százalékos megtakarítási igény, mire lehet érvényesíteni a 15 százalékos megtakarítási igényt. Ön azt is elmondta, hogy ennek megfelelően 223 millió forint az a megtakarítás, amely ebben az esetben, a 15 százalékos mértékkel számolva ebben az évben elérhető.

Úgy gondolom tehát, hogy a bizottsági tárgyalásnak a módja semmiképpen nem tekinthető sem szokványosnak, sem elegánsnak. Az, hogy egy nem szokványos eljárásról van szó, ezt még a bizottság ellenzéki képviselői részéről is megemlítették a bizottság ülésén, és én nem látom okát annak, hogy miért kell ilyen módon tárgyalni egy, a költségvetést érintő indítványt.

A másik dolog pedig, én mindenképpen szívesen láttam volna, hogyha rendelkezésére áll képviselő úrnak, frakcióvezető úrnak az a számítás, amit most itt elmondott az expozéjában, akkor azt a képviselőtársak is megismerhessék, azaz ha kell, akkor kontrollszámításokat elvégezhessenek azokkal a számokkal, amiket ön most itt elmondott.

Úgy gondolom, hogy ez az eljárás maga mutatja, hogy mennyire nem vették komolyan az ellenzéki frakciókat, ellenzéki képviselőtársakat a kormánypárti képviselők. De hozzá kell tennem, hogy valószínűleg a kormánypárti képviselőket sem vették komolyan, hiszen ők is ott kapták a bizottsági ülésen velünk együtt, velünk egy időben az indítványt magát, és nyilvánvalóan bizalmi alapon megszavazták az indítvány tárgysorozatba-vételét és általános vitára való alkalmasságát. Holott ezeket a számokat hogyha közölték volna, ráadásul még ugyanazon a napon bizottsági ülésre ismételten sor kerül, minden további nélkül, egy későbbi időpontban megtartott bizottsági ülésen immár az ellenzéki képviselők is, megismerve az indítvány megalapozottságát, tudtak volna tartalmilag szavazni ebben a kérdésben, és adott esetben az egyetértésüket ilyen módon is kifejezésre juttatni.

(11.20)

Hangsúlyozom tehát azt, hogy az MSZP-frakció magának az indítványnak a tartalmával egyetért, azonban az indítvány tárgyalásának a módját, az eljárást semmiképpen nem tartjuk követendőnek, nem tartjuk helyesnek, és az a javaslatunk, hogy más alkalommal ilyenre ne kerüljön sor. Szerintünk egy ilyen javaslatot normál módon, az imént elmondott kiegészítésekkel, a szükséges számok vagy mellékletben, vagy indoklásban történő feltüntetésével is meg lehet tárgyalni, és egyetértésre lehet jutni úgy, ahogy azt igényelte Harrach képviselő úr az iménti hozzászólásában, hogy mint ahogy a kisebb parlament kérdésében is egyetértésre lehetett jutni a parlament valamennyi pártjának, ebben a 15 százalékos mértékű csökkentésben is természetesen egyetértésre lehet jutni.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy értelemszerűen abban is egyetértés van közöttünk, hogy a választási eredmények ismeretében új szervezetek, új pártok is kapnak költségvetési támogatást annak megfelelően, ahogyan azt a választói akarat a parlamenti számok arányainál, illetve a parlamentbe be nem jutott pártok szavazati arányánál megjelentette a szavazások végeredményeképpen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu