GULYÁS GERGELY (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A javaslat, ami az Országgyűlés elé került, egy elég egyszerű törvénymódosítás, ezért csak röviden kívánom ismertetni. Számtalan önkormányzat jelezte azt, hogy nem tud eleget tenni annak a törvényi elvárásnak, amely 2010. július 1-jével előírja az esélyegyenlőségi terv készítésének kötelezettségét. Ezért úgy gondoljuk, hogy annak nincs értelme, hogy ezt a kötelezettséget fenntartsuk, mert ha fenntartanánk, az oda vezetne, hogy teljesen üres, semmitmondó, valódi tartalom nélküli esélyegyenlőségi terveket lennének kénytelenek a sebtében összehívott képviselő-testületek elfogadni, ezért ezt a határidőt 2011. január 1-jére szeretnénk kitolni.
Ez egy újbóli határidő-módosítás. Ennek az oka nem feltétlenül az önkormányzatokban keresendő. Úgy gondoljuk, hogy az elfogadott törvényt követően az Országgyűlésnek, a korábbi Országgyűlésnek is lett volna feladata a törvény elfogadásából következő önkormányzati feladatok pontosabb meghatározásával kapcsolatosan, illetve egyáltalán egy felvilágosító tevékenység is szükséges lett volna a korábbi kormányzat részéről, hogy ez a jelenlegi helyzet ne álljon elő. De miután előállt, most már nem látunk jobb lehetőséget annál, mintsem hogy a határidőt fél évvel módosítsuk.
A törvényjavaslat másik része egy négy hónapos határidő-módosítás, ez az esélyegyenlőségi szakértők alkalmazását október 1-jétől teszi kötelezővé. Itt is az a helyzet, hogy a törvényi rendelkezésben szerepel az önkormányzatok ezen kötelezettsége, még azon is el lehet vitatkozni, hogy ez egyáltalán szükséges-e. Miután mi egy technikai jellegű módosítást kívántunk a tűzoltás szükségességét felismerve előterjeszteni, ezért ezzel nem foglalkoztunk, de ha lesznek módosító indítványok, természetesen erről is lehet majd tárgyalni. Mindenesetre tény, hogy esélyegyenlőségi szakértők nincsenek is olyan számban, amilyen számban szükség lenne ahhoz, hogy a 3200 települési önkormányzat alkalmazni tudja őket. Ezért úgy gondoljuk, hogy itt is indokolt további négy hónappal a határidő eltolása.
Végül a harmadik érdemi módosítása az előterjesztett törvényjavaslatnak, amely a megyei önkormányzatok eddigi kötelezettségét megszünteti az esélyegyenlőségi terv elkészítésére vonatkozóan. Úgy gondoljuk, hogy a 2003-ban az előző kormánytöbbség által elfogadott egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőségről szóló törvény személyi hatályát ha megnézzük, az kezdetben sem vonatkozott a megyei önkormányzatokra. Tehát nem értjük azt, hogy miért lenne szükséges az esélyegyenlőségi terv elkészítésével a megyei önkormányzatokat terhelni.
(9.00)
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a törvény ne vonatkozna azokra a szociális intézményekre, kórházakra, oktatási intézményekre, amelyeket a megyei önkormányzatok működtetnek. Rájuk vonatkozik a törvény, nekik a törvény kötelező rendelkezéseit be kell tartani, de ha személyi hatálya a megyei önkormányzatokra nem vonatkozik, akkor nem látjuk értelmét, és koherenciazavart látunk a tekintetben, hogy nekik is esélyegyenlőségi tervet kelljen készíteni.
A Lukács Tamás képviselőtársammal közös javaslatunk erre irányul. Kérjük a tisztelt Országgyűlést, hogy a vitát követően legyenek szívesek támogatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés