MICHL JÓZSEF, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot, és azt 3 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta.

Az a három része a javaslatnak, amit az előbb Gulyás Gergely képviselőtársam elmondott. A bizottság mind a három esetben úgy látja, hogy fontos a törvény módosítása, így annak megvitatása is, hogy a megyei önkormányzatoknak a továbbiakban maradjon vagy ne maradjon az esélyegyenlőségi program készítésére való kötelezettsége. A két határidőnap módosítását feltétlenül támogatandónak tartjuk.

Az esélyegyenlőségi törvénnyel kapcsolatos korábbi szabály szerint az esélyegyenlőségi programot ez év július 1-jéig mindenkinek el kellene készítenie, és a szakértők bevonására vonatkozó kötelezettség is ehhez az időponthoz kapcsolódik. A javaslattal egyetértve támogatandónak tartja a bizottság, hogy ez a határidő tolódjon ki október 1-jéig, a bevezetés határideje pedig az önkormányzatok számára a következő esztendő január 1-jére tolódjon.

Ahogy már jeleztem, a bizottság 3 tartózkodás mellett támogatta a téma megtárgyalását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu