NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előbb megint olyan vádak hangzottak el, amelyeknek egy része eléggé komolytalan. A komolyabbik, hogy nem adtuk volna le a beszámolónkat, ez tárgyszerűen nem igaz, az éves beszámolónkat mindegyiket leadtuk a korábbi évit, miután megalakult a választmányunk, és az összes korábbi le van adva, és a törvényes 60 napon belül le fogjuk adni, épp a napokban a kampányelszámolásunkat is. Az más kérdés, hogy épp Vona Gábor napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy milyen üldöztetésnek vannak kitéve a Jobbik támogatói, szimpatizánsai, épp ezért minden egyes apró támogatónkat nem kívánunk megnevezni, ahogy az egyház sem nevezi meg, mondjuk, a perselypénz bedobóit; azt gondoljuk, hogy ez nem indokolt.
Viszont úgy látszik, hogy nemcsak a kormány folytat szemfényvesztést itt a különböző eseti bizottságokkal, amelyekben egyet is értünk, hogy mi folyik itt a kormányoldal szintjén, hanem önök is parasztvakítást végeznek, tisztelt LMP-s kollégák, hiszen ez a kampányszámla számos sebtől vérzik. Épp egy konferencián volt alkalmam Karácsony Gergelyt szembesíteni azzal, hogy hirdetések voltak a kampányban, aminek utánajártunk, és bizony önök gyűjtöttek fizetett ajánlószelvény-gyűjtőket, és ilyen állásokat hirdettek, és bizony ennek a kiadási tételeit nem találtuk a kampányelszámolásban. Hetekkel később azt válaszolta Karácsony Gergely, hogy a könyvelés majd később történik meg. Nem tudom, hány hónap, hány év múlva, amikor már senki nem nézi ezeket az elszámolásokat egyrészt, másrészt azt a választ is adta, hogy az ajánlószelvény gyűjtésének kiadása, merthogy tagságuk nincsen kellő számú, és ezért rászorulnak, ha már pénzük valahonnan van ennyi, hogy fizetett alkalmazottakat bízzanak meg erre a feladatra. Ez úgynevezett működési kiadás Karácsony Gergely szerint, tehát nem kampánykiadás az ajánlószelvények gyűjtésére biztosított pénz, ami egyébként még az én jogértelmezésem szerint ráadásul törvénysértő is, de hogy ez egyáltalán nem is szerepel a kampányfinanszírozásban, azt gondolom, ez egy nyílt parasztvakítás.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés