DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A nagy nemzeti együttműködés nagy fideszes megvonássá változott egy kormányhatározat révén. A Gőgös Zoltán képviselőtársam által emlegetett és suttyomban elfogadott 1132/2010. kormányhatározat a 2010. évi költségvetéssel összefüggő egyes feladatokról szól. A szép cím azonban lehangoló tartalmat takar. Önök a kampányban és az elmúlt nyolc évben azt mondták, hogy úgy fogják fellendíteni a Magyar Köztársaság fejlődését, hogy ahhoz nem kell erőfeszítéseket tenni, sőt azokra a fránya megszorításokra sem lesz szükség. Ráadásul önök világossá tették, szerintem nagyon helyesen, hogy az ország és lakóinak biztonsága kiemelt feladat a kormány számára.
Éppen ezért meglepetésként ért bennünket ez a kormányhatározat, amely bizony fűnyíróelvszerű megszorításokról szól. Erről ugyanis nem volt sem sajtótájékoztató, sem sírós hangú, nagy átéléssel előadott bejelentés sem a kormányszóvivőtől, sem pedig a magyar forintot gyakran lendületbe hozó miniszterelnöki szóvivőtől. Éppen ezért szeretném kérdezni államtitkár urat, mi indokolja a Belügyminisztériumnál a zárolási kötelezettséget. A zárolt majd' 3 milliárd forintot honnan veszik el? Kérem, tételesen sorolja föl. S amennyiben a zárolási kötelezettség érinti az AVH-t és az NBSZSZ-t, akkor a személyi, a működési vagy a fejlesztési kiadások kerülnek csökkentésre? Kérem, hogy válaszában a "Gyurcsány és a szocialisták a hibásak" kezdetű mondatokat legyen szíves mellőzni, mert ezt a döntést már a Fidesz és annak kormánya hozta meg.
Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Soltész Miklós: Hú, de kemény volt.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés