LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Mélyen tisztelt Államtitkár Úr! Már egy kicsit kezdtem zavarba jönni, azt hittem, meginterpellál engem, annyi kérdést tett föl számomra. (Derültség az MSZP soraiban.) Ami a 3000 és 1500 főt illeti, körülbelül 1550 főt foglalkoztat a Vértesi Erőmű, és még legalább 1550-en élnek ebből a Vértesi Erőműből mint külső vállalkozók, takarítás, őrzés és egyebek. Tehát ez 3000 családot érint körülbelül.

Ami az említett áramvásárlási szerződéseket illeti, nyilván ki kell vizsgálni, hogy ki hibázott, mit hibázott, és ha hibáztak, akkor felelősségre kell őket vonni. De a mostani helyzetben az áramvásárlási szerződések ügyében összesen 1,9 milliárd forint az, ami megjelent az erőműnél. Ezt a kormány, az előző kormány a központi költségvetésből finanszírozta. A többi ügyében most választottbíróság előtt vita van, hogy egyáltalán mennyi a jogos követelés, mennyi a jogtalan. Nyilván ennek valamilyen hatása majd lesz.

Ön azt mondta, hogy a nyár vége előtt próbálnak erre megoldást találni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), csak az a probléma, hogy az MVM már döntött, és a végelszámolás folyamatban van. Tehát ha ön azt mondta volna, hogy megszüntetjük a végelszámolásra való felkészülést, erre utasítjuk az MVM-et, akkor elfogadnám a válaszát, így sajnos nem áll módomban elfogadni. És azt kérem a Komárom-Esztergom megyei képviselőktől, hogy az elfogadó gomb megnyomásával ne üzenjék azt a választóiknak (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Idő!), hogy önöknek (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) nem fontos a Vértesi Erőmű.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu