NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Salamon Képviselő Úr! Elképesztő csűrés-csavarásokat mutat be ennek az alkotmánypuccsnak a során, ugyanis előbb azt kívánta bizonygatni, hogy nem is létezik ez a jogszabály, de azért helyezzük hatályon kívül ezt a jogszabályhelyt. Most már egészen azt mondta, ha jól értettem (Zaj a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.), hogy amikor anno egyszer létezett, hol volt, hol nem volt, akkor sem volt értelme, mert az ő elmondása szerint ez lényegében annyit rögzít, hogy négyötöddel lehet módosítani a Házszabálynak azt a részét, ami az új alkotmány megalkotásának részleteit szabályozza. Akkor rosszul emlékszik erre az egyszer volt, hol nem volt jogszabályhelyre, ami érdekes módon a magyarorszag.hu-n például megtalálható az alkotmány paragrafusaként, ugyanis ez azt mondja ki, hogy az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához kell négyötöd, tehát rosszul mondta, hogy akkor most mennyivel kell módosítani a Házszabályt, egyszerű többséggel vagy négyötöddel.

Teljesen világos: a Házszabályt lehet külön módosítani, viszont erre egy külön országgyűlési határozat világítana rá, és ennek az országgyűlési határozatnak az elfogadását kellene négyötöddel megtenni. Ez az, amit önök meg sem kísérelnek. Régi sérelmeket hoznak fel, azzal az indokolással (Az elnök csenget.), hogy ha az MSZP velünk így elbánt, no majd most megmutatjuk a mindenkori ellenzéknek, velünk többet nem packáznak, nem kapnak semmilyen jogkört, bármit is próbálnak. Salamon képviselő úr elismerte, igen, nem volt elegáns,hogy ezt az indokolásba nem is vették bele. Egy nap alatt nyújtották be, és zárták le a vitáját. Abban bíztak, hogy észre sem vesszük ezt az elbújtatott rendelkezést. Lebuktak; észrevettük, hogy egy ilyen alkotmánypuccsot kívánnak végrehajtani. Azt gondolom, ezek után a betyárbecsület azt követelné meg, hogy legalább Salamon képviselő úr, aki személy szerint is elismerte, hogy nem volt korrekt, hogy a Házszabály rendelkezéseit megszegve nem volt az indokolásban ez a pont megindokolva, legalább ő tartózkodjon.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu