SZATMÁRY KRISTÓF, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Az idő későre járta miatt csak röviden: a gazdasági bizottság ma megtárgyalta az előterjesztést, és nagy többséggel, 2 ellenszavazattal támogatta azt. Én nem is ismételném meg, amit az előterjesztő mondott, lényegében a bizottság is úgy látta, hogy azok a szigorú szabályok, amelyek az elmúlt időszakban jöttek a költségvetést illetőleg, azok a mai bizonytalan gazdasági helyzetben indokolatlanul korlátozzák a kormány mozgásterét, és egy frakció kivételével minden frakció úgy látta, hogy ez a módosítás a jelen kihívások elvégzéséhez szükséges, és ezért a bizottság a javaslatot támogatta. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu