DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Teljesen egyetértünk abban, hogy nem kellene hetente alkotmányt módosítani; tegnap talán negyedszer került sor erre. Azzal is egyetértek, hogy vannak sokkal fontosabb ügyek.

Például annak az egymillió embernek az ügye, akinek hiteltörlesztése van, és Magyarországon a lakáshitelt 90 százalékban svájci frankban vették fel. Most éppen 215 forint körül jár a svájci frank, s akinek törlesztenie kell, az már 220 forint fölött jár. A Világgazdaság egyébként összeszámolta: a kormányváltás óta több mint 400 milliárd forint pluszt jelent ez a magyar állampolgároknak hitelteherben. Szerintem is sokkal fontosabb lenne például ilyen kérdésekkel foglalkozni, hiszen ez a mindennapokat befolyásoló tényező.

Azonban azért kértem szót, hogy Salamon képviselő úrra - aki ezt most nem hallhatja - reagáljak, és ismét elmondjam, amit megpróbáltam a vezérszónoki felszólalásomban is elmondani, hogy 1997 végén, 1998 elején a Horn-kormány határozatával indult egy kodifikációs folyamat, és ennek a bizottságnak a tevékenységét kétszer meghosszabbították. Tehát lejárt, nem fejezték be, meghosszabbították, lejárt, nem fejezték be. 2007-ben teljesen logikusan úgy döntött a kormány, hogy mivel nagyjából az 1200 paragrafus összeállt, volt néhány eldöntendő szakmai és politikai kérdés, ez után ez a bizottság befejezte a tevékenységét. Tehát semmiféle méltánytalanságról nincs szó, hiszen kétszer meghosszabbításra került. Egy idő után minden törvénynél eljön az az időpont, amikor előtérbe kerül a parlament felelőssége, előtérbe kerül a kormány felelőssége. Azt gondolom, hogy ez a tízéves folyamat beérett. Egyébként most is ez a helyzet. Azt gondolom, hogy néhány kérdésben a kormány felelősségének elő kellene kerülnie. Ez pont egy olyan javaslat, amikor ezt láthatjuk, de az összes többi módosításnál, alkotmánymódosításnál különböző képviselői indítványokat kapunk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu