L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most már csak egy dolog miatt kérek szót. (Szilágyi György felé:) Képviselőtársam, ha egy kicsit figyelne, mert ön az előbb megszólított, és szeretnék önnek válaszolni.

A magyar nyelvben... (Szilágyi György képviselőtársaival konzultál.) Képviselő úr, a magyar nyelvben nagyon nagy különbség van az egyetért és az együtt érez szavak között. Én soha nem mondtam azt, hogy egyetértek a bűnösökkel, még csak azt sem mondtam, hogy a bűnösök gyerekeivel egyetértek. Én azt mondtam, együtt érzek azokkal a gyerekekkel, akik szeretik a szüleiket, még akkor is, ha a szüleik bűnösök voltak. (Szilágyi György: Nem érzünk együtt!) Önök nem éreznek együtt, én csak azt mondom, megértem azokat a gyerekeket, akik szeretik a szüleiket, és nem szeretnek szembesülni azzal, hogy mit követett el az apjuk. Nemcsak a politikai bűnösök esetében, de a köztörvényesek esetében sem tehetnek a gyerekek a szüleik bűneiről. Tessék különbséget tenni az egyetért és az együtt érez szókapcsolatok között! Ez az egyik, amit szerettem volna elmondani.

A másik: nem azt mondtam, hogy a Jobbik nem tudott semmit sem erről az ügyről, kifejezetten Novák képviselőtársamnak címeztem, és azt mondtam, lehet, hogy Novák képviselőtársam nem tudott erről semmit sem, de az én napirend előtti felszólalásom volt az, amelyik ezt az egész ügyet generálta, és amelyből azután bizottsági meghallgatás lett. De nem érdemes egymással vitatkoznunk azon, hogy kié az elsőbbség, mert nem ez a lényeg, hanem az a lényeg, hogy van egy ügy, amelyben egyetértünk, és ennek az ügynek a végigvitele a demokrácia szempontjából is fontos. Ezt tessenek megérteni! Tehát nem csúsztatok, hanem tessék odafigyelni a finomságokra, a nyelvtani finomságokra! A képviselő úr nevethet, de az együtt érez és az egyetért között nagyon nagy a szemantikai különbség.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu