L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Az előterjesztői expozét megosztanám Menczer Erzsébet képviselő asszony társammal. Eleve úgy beszéltük meg, hogy ha én a televíziófelvételről, ahol voltam, nem érek vissza, akkor ő fogja elmondani. Én néhány szempontot szeretnék csak felvetni, és utána átadom a szót a képviselő asszonynak.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi hetekben a magyar közéletet érintő igen súlyos botrány volt a Biszku-film bemutathatóságával kapcsolatban, hogy egy, a rendszerváltás előtti politikai élet meghatározó szereplőjével készített interjúfilmet, amely nemcsak interjúkat, hanem történészi véleményeket is tartalmaz, be lehet-e mutatni a nyilvánosság előtt, vagy nem. Nevezetesen arról van szó, hogy azok a személyiségi jogok, amelyek a felvételhez és különféle interjúadáshoz kapcsolódóak, fontosabbak-e, mint a nyilvánossághoz való jogunk, a történelmünkhöz, az igazságunkhoz való jogunk, illetve ennek megismeréséhez való jogunk.

Ennek a polémiának a kapcsán döntöttünk úgy a kulturális és sajtóbizottságban, hogy kezdeményeznünk kell a kormány felé azt, hogy valamilyen módon az alkotmányban és a polgári törvénykönyvben meg kell oldani ezeknek a jogoknak a kollízióját, illetve ezeknek a feloldását, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor alapvető történelmi dokumentumok nem kerülhetnek a nyilvánosság elé.

Szeretném jelezni, hogy nem csak erről a dokumentumfilmről van szó, az utóbbi hetekben éppen Ungváry Krisztián történész legutóbbi pere mutatott rá arra, hogy adott esetben egy jelenlegi közszereplő, egy alkotmánybíró is pert nyerhet egy olyan kérdésben, amely nemcsak az ő személyiségi jogait érinti, hanem az állampárt működését is. Arról van szó, hogy valaki ügynöknek számít-e, ha nem az állambiztonság tagja, hanem mondjuk, a párt megbízásából végez ügynöki tevékenységet.

Tehát mindezeknek a megismeréséhez való jogunkat kell kezelni, ezért nyújtottuk be ezt a határozatijavaslat-tervezetet. Át is adom akkor a szót a képviselő asszonynak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu