NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Önök álszent, cinikus mellébeszélést folytatnak. Ez a javaslat arról szól, hogy a kormányt szeptember 30-ai határidővel kérjük fel, hogy valami javaslatot nyújtson be, sőt a módosító javaslatukkal már azt mondjuk, hogy majd csak az új alkotmányban térjenek ki a megoldási javaslatra.
Mi egy gyors megoldást kínálunk. Ha nem jönne be - jogértelmezések vannak, hogy van-e egyébként eszközünk, nekem kicsit más lenne a jogértelmezésem -, de akkor ráérünk arról majd beszélni, szükséges-e egy újabb módosítás, hogy tudjuk kötelezni, elővezettetni az illetőt, mint ahogy a bíróságok vagy a rendőrség megteheti adott esetben. Önök kísérletét sem teszik meg ennek. Most azzal hitegetnek minket, hogy majd visszamenőleges hatályú Btk.-módosítást fognak alkalmazni, miközben - valóban, Samu képviselőtársam kitűnően rávilágított - másfelől meg az együttérzésükről biztosítják az ilyen Biszku-féléket?! Egész egyszerűen cinikus ez a hozzáállásuk és ez a figyelemelterelésük.
Fölhívnám a figyelmüket nemcsak az alkotmány 21. §-ára, ami előírja, hogy igenis van lehetőségünk beidézni bárkit, hanem a Fidesz-kormány alatt hozott ügyrendi bizottsági, 5/1998-as ügyrendi bizottsági állásfoglalásra, amely szerint az alkotmány 21. § (3) bekezdése alapján elrendelt megjelenési kötelezettségének mindenki köteles személyesen eleget tenni. Itt a lehetőség, hogy lépjünk valamit, ne a kifogásokat keressük, és ne hitegessenek minket azzal, hogy bármilyen javaslatot majd be fognak nyújtani, mert mi a bizottságban is, tudják, milyen javaslatokat tárgyalunk? Olyan javaslatot, amiről már itt az Országgyűlésben szavaztunk is. Ami a színházak ügyét hogyan módosítaná? A javaslat egyik felét vissza kellett vonni, mert kiderült, hogy egyetlen színházat sem érint az a könnyítés, amiről beszéltek a vidék ügyében, a kisebbségi színházak közül pedig egy darabot érint, de azt is csak jövőre. Na, ezt kell itt a nyári rendkívüli ülésszakon tárgyalni, ez szerintük az ország legfontosabb kérdése. És nyugtassanak meg minket, higgyük el, hogy maguk majd bármit be fognak nyújtani visszamenőleges hatállyal, vagy Btk.-módosítást? Ne legyünk ennyire cinikusak! (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés