DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy nem számítok arra, hogy nagyobb érdeklődés lesz még a téma iránt másik napon, én változatlanul azt mondom és azt szeretném - mondjuk így - reakcióként a felszólalásokra válaszolni, és különösen tetszett ebből a szempontból Schiffer képviselő úr, de mások is érintették ezt a kérdést, ne gondolják azt, tisztelt képviselőtársaim, és ezt a leendő jelöltek, számomra ismeretlen jelöltek nevében is szeretném már előre kizárni, hogy itt pártkatonákról van szó. Én részt vettem 21 éve ezekben az ügyekben, 21 év alatt számtalan kiváló ember, tudós, jogtudós, gyakorló jogász, elméleti és gyakorlati szakember neve került szóba, és valamilyen formában mégis tudtuk, hogy ahonnan a javaslat érkezett, abból feltételezni lehetett, hogy valószínűleg az értékrendje valamelyik politikai erőhöz közelebb áll. Ez nem jelenti azt, hogy az Alkotmánybíróság megválasztandó tagjaként bármilyen értelemben is pártszempontok vezérelnék.

(Nem hiszem, hogy tudnának olyat mondani kedves képviselőtársaim...)

UK/Latorcai-Földesi- /(Balsai)/bl

(19.10)

Nem hiszem, hogy tudnának olyat mondani, kedves képviselőtársaim, az eltelt hosszú idő alatt működő alkotmánybírák köréből, aki ne lenne méltó most - ha tisztsége megszűnt sok évvel ezelőtt - arra a megbecsülésre, ami az Alkotmánybíróság tagjaként megillette. Kezdve az első öt alkotmánybírától - emlékeznek rá -, az Ellenzéki Kerekasztal közreműködésével egyelőre csak öt tagból állt az első Alkotmánybíróság 1989 őszén, majd a szabad választásokat... (Novák Előd közbeszól. - Az elnök csenget.) Mondom, képviselő úr, ezt követően került sor az Alkotmánybíróság teljes létszámának a kibővítésére, 1990 kora nyarán a szabadon választott parlament teljes plénuma döntött erről.

Természetesen voltak vitatható döntések, jól említette az egyik emlékezetes döntést a képviselő úr. Ennek ellenére azt kell mondanom, a mi kormányunknak, amiben én szerepet játszottam, számtalan Alkotmánybíróság előtti idézésnek kellett eleget tenni, személy szerint is, mégsem tudom azt mondani a testület működéséről, hogy pártszempontok alapján került volna sor akár alkotmányos kérdésekben, akár olyan jogszabályok tekintetében alkotmányos felülvizsgálatra, amelynek látszólag semmi köze nem volt az alkotmányos közjogi berendezkedéshez.

Tehát még egyszer kérem a képviselőtársaimat, hogy ne címkézzék előre azokat a jelölteket, akikről magam sem tudom, hogy kik lesznek. Egy név elhangzott, nyilván tudják, történetesen az ő személye, aki korábban az Alkotmánybíróság tagja volt, korántsem sorolható a jobboldali értékrend követőjének, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy egy baloldali frakcióban töltött be fontos szerepet 1994-98 között. Ezt csak annak alátámasztására mondom, hogy senki ne vonja kétségbe a felkészültségét és a korrekt működését.

Ezzel szeretnék válaszolni az elhangzottakra, és kérem a javaslat támogatását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu