FICSOR ÁDÁM (MSZP): Igyekszem, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Font Sándor saját bevallása szerint tízszer szólalt fel ebben az ügyben, és tízszer állított valótlanságokat ezekben a felszólalásaiban. Megmondom őszintén, hogy Ángyán államtitkár úrtól egy picivel többet vártunk volna, és sajnálom, hogy ő is megerősítette azt a valótlanságot, miszerint a Balegyenes munkacsoport nem is tudom, milyen címen volt bejegyezve. Ezzel egyetlenegy apró probléma van, hogy sohasem volt jogi személy, és így sohasem volt sehol sem bejegyezve. Ez egy apró tárgyi tévedés.
Sokkal problémásabbnak tartom államtitkár úr másik, személyemmel kapcsolatos vádaskodását. Hiszen ő azt állítja, és mint egyfajta titkos beszédet próbálja elleplezni azt a sok helyen elmondott állításomat, annak idején, amikor az irányító hatóságot vezettem, hogy valóban, hittel és azt gondolom, a civil szervezeteknek és a vállalkozóknak legalább akkora, sőt bizonyos esetekben preferált szerepet kell kapniuk az önkormányzatokhoz képest. Ez, azt hiszem, helyes döntés volt.
Az pedig, és itt Orbán elnök úr cinizmust elutasító mondataira hívnám fel államtitkár úr figyelmét, a cinizmus csúcsa, hogy 3023 településről 12 ezer szervezetet, civil szervezeteket, vállalkozókat két kategóriába képes besorolni államtitkár úr, a szocialista szervezetekbe és néhány olyan másik szervezetbe, amelyeket "azért vettünk be", hogy ne csak olyanok legyenek ott. Azt hiszem, ez a cinizmus netovábbja.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés