FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az EU egyik sikersztorijának számító LEADER-programot sikerült olyan magyar módra megoldani. Már az úgynevezett akciócsoportok megalakulásától kezdve ontja magából a LEADER-program a már magunk mögött hitt szocializmus áporodott levegőjét.
Ha csak a sajtóhíreket olvassuk, már akkor is láthatjuk, hogy milyen csodálatosan működtek az elvtársi, baráti kapcsolatok, hogyan szavaztak meg az MSZP-hez közel álló LEADER-csoportvezetők saját maguknak fejlesztési támogatási pénzeket.
Meg arról se feledkezzünk el, hogy voltak, akiket kitanítottak arra, hogyan is kell ezt a LEADER-t megtervezni, megszervezni, megcsinálni, sőt még a jól ismert elvtársakból külön hálózat is létrejött. Ennek támogatására a helyi vidékfejlesztési irodákat használták fel. Aki meg nem kapott információt, az meg kimaradt.
Nem jó ez így, államtitkár úr, a magyar vidék nem csak azokból áll, akik eddig kisajátították ennek a képviseletét. Hogy mást ne mondjak, a LEADER nevével élt vissza a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület is, amikor megkapta azt a bizonyos 500 millió forintot kommunikációs célokra - Gőgös Zoltán államtitkár úr által aláírt szerződés alapján -, valamint a közel 800 millió forintos - Ficsor Ádám támogató aláírásának következtében - másik nagy támogatást.
Ez az egyesület nem része a LEADER-mozgalomnak, csak a nevét bitorolja. Már csak emiatt is úgy gondolhatja az átlagember, hogy ez a LEADER nem egy tisztességes dolog. Ezek az emberek, köztük Gőgös Zoltán, Ficsor Ádám, nem is gondolták, hogy ezekkel a szerződésekkel mekkora erkölcsi kárt okoztak a magyarországi LEADER-gondolatnak.
Tisztelt Államtitkár Úr! Arra várom válaszát, hogy mikor tesznek végre rendet ezen a területen, mikor sikerül a LEADER-ügyet átláthatóvá tenni a közvélemény számára, és elérhetővé minden tenni akaró vidéki közösség számára.
Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés