FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Az 1. módosító indítvány által kiváltott vitához szeretnék hozzászólni. Valóban, ezt nem támogatta a kormány, és én megértettem; a tárca képviselete nem támogatta, és én elfogadtam, hogy miért nem támogatta. A statisztika valahol téves, mert úgy emlékszem, hogy három indítványt támogatott a bizottság, ebből kettőt a tárca képviselete is, egyet, az a harmadik, amelyben az illetékmentességet javasoltam, amikor az NFA átvezetgeti a földhivatalnál... - ez az indítvány majd a harmadik szakaszban lesz, a bizottság támogatta ezt az indítványt, és a tárca ezzel nem értett egyet. És kettő olyan indítványom volt, de lehet, hogy három, ha most belegondolok, amelynél jelezte, hogy ebben a formában nem támogatja, és a bizottsági módosító indítványokkal kiküszöbölve az általam előterjesztett pontatlanságokat, végül is ezeket benyújtottuk. Én viszont így emlékszem erre, és erre elég határozottan így emlékszem. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KNDP soraiban.)

Forrás: parlament.hu