SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten lemondott a Független Rendészeti Panasztestület elnöke, Kaltenbach Jenő. Lemondásakor a sajtónak is kifejtette, hogy lépése nem önkéntes volt, hanem egyszerűen nem akarta megvárni, hogy a Fidesz-KDNP a kétharmados parlamenti többségével menessze őt. Miért is kellett mennie Kaltenbach Jenőnek, és mi lesz a Rendészeti Panasztestület sorsa?

Először is engedjenek egy rövid áttekintést mind Kaltenbach Jenő, mind a Panasztestület múltjáról. Kaltenbach Jenőt az ombudsmanok történetében egyedülálló módon kétszer is, összesen 12 évre a kisebbségi jogok országgyűlési biztosává választotta a parlament, először az MSZP, másodszor a Fidesz kormányzása idején. A jogszabály értelmében mandátumát nem lehetett meghosszabbítani, ezért feltehetően, mivel a legtöbben elégedettek voltak munkájával, az Országgyűlés 2008 elején, ismét kétharmados többséggel, a Független Rendészeti Panasztestület elnökévé választotta. A Panasztestület egy 2008 óta működő független panaszfórum, amelyet az Országgyűlés hozott létre. Feladata, hogy a rendőrségtől mind szervezeti, mind személyi függetlenségére támaszkodva, panaszfórumként ellássa a rendőrség tevékenységének civil kontrollját, magyarul kivizsgálja a rendőrséget érintő lakossági panaszokat.

Hadd idézzem Balog Zoltán államtitkár úrnak egy 2008. februári nyilatkozatát, amelyben emlékeztetett arra, hogy a Független Rendészeti Panasztestület az ellenzék kezdeményezésére került bele az 1994. évi XXXIV. törvény, azaz a rendőrségi törvény módosításába, azzal a céllal, hogy egyfajta kollektív ombudsmani intézményt hozzon létre. És itt jön Balog államtitkár úr legfontosabb kijelentése: a jelölést ötpárti egyeztetés előzte meg, a jelöltek nem pártjelöltek voltak, hanem szakmai hozzáértés alapján kérték fel őket. Ez egy nagyon korrekt és dicséretes hozzáállás, de kérdem én, akkor mi történhetett Kaltenbach Jenő szakmai hozzáértésével az elmúlt két évben, ha a Panasztestület két jobboldali tagja összeférhetetlenségre hivatkozva támadást indított ellene, mondván, hogy elérte a nyugdíjkorhatárt.

Mielőtt tovább feszegetném ezt a kérdést, hadd mondjam el, hogy sajnálatos módon a jelenleg hatályos rendőrségi törvény 6/A §-ának (4) bekezdése értelmében nem választható meg a testület tagjává az, aki a megválasztás időpontjában vagy az azt megelőző két évben országgyűlési képviselő, állami vezető, polgármester, satöbbi volt, illetve aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte. Ugyanezen törvény 6/B §-a (1) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a testület tagjának megbízatása megszűnik összeférhetetlenségi okokból. Biztos, hogy szerencsés dolog összemosni az összeférhetetlenséget az életkori szabályozással? Az összeférhetetlenségi feltételek biztosan egyenlők az öregséggel?

Tisztelt Képviselőtársaim! Erősen kétlem, hogy ez lett volna a jogalkotó szándéka. Mindenesetre Kaltenbach Jenő esetében erre hivatkozott a testület két támadást intéző tagja. A jogszabály ismeretében viszont már én is kezdek megvilágosodni. Abban a pillanatban, amikor Kaltenbach majd két év után átlépte a nyugdíjkorhatárt, hirtelen szenilis lett, ezáltal alkalmatlan arra, hogy tovább vezesse a Panasztestület munkáját. Csak erre tudok gondolni, hiszen ha a kormány úgy gondolja, hogy a jogalkotó szándéka mégsem a fent említett ok volt, akkor a jelenleg működő kétharmados többségükkel könnyen módosíthatták volna magának a rendőrségi törvénynek ezen passzusát, korrigálva a korábbi hibát, ezzel helyén hagyva Kaltenbachot.

De önök nem ezt tették, tehát marad az első felvetés, hogy aki átlépi az öregségi nyugdíjkorhatárt, az hirtelen alkalmatlan lesz eddig elvégzett feladatára. Az a szomorú hírem, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek értelmében akkor ebben a Házban is nagyon sok alkalmatlan ember ül. Akárhogy is van, Kaltenbach már lemondott, tehát maradt az a feladat, hogy az Országgyűlés újra eleget tegyen a Balog államtitkár úr által megfogalmazott célkitűzésnek, és Kaltenbach utódját ne pártpolitikai megfontolás miatt, hanem szakmai hozzáértés alapján nevezze ki, természetesen most is ötpárti egyeztetéssel. Az LMP képviselőcsoportja emlékezteti a ma jelöltekről szavazó emberi jogi és rendészeti bizottságok, elsősorban azok kormánypárti tagjait, hogy a jelöltválasztás előtt tartsák szem előtt, hogy miért jött létre ez a testület.

Ha önök fontosnak tartották külön albizottságban kivizsgálni a 2002 és 2010 közötti időszakot, különösen a 2006 őszén megvalósított rendőri intézkedéseket, akkor bizonyosan fontosnak tartják a Független Panasztestület munkáját is, ami csak az elmúlt évben közel 460 ilyen ügyet vizsgált. Végül szeretném emlékeztetni minden képviselőtársamat arra, hogy a Rendészeti Panasztestület függetlensége alapvető fontosságú, és ma már nem az a kérdés, hogy létezzen-e a Panasztestület, hanem az, hogy többek között megerősítsük-e annyira, hogy az például hivatalból is indíthasson vizsgálatot az esetleges rendőrségi jogsértések felmerülése esetén. Az LMP válasza egyszerű. Igen, szükség van egy független és megerősített Rendészeti Panasztestületre, és jó lenne már abbahagyni a narancsuralmi rendszer ilyen módon való, fáradhatatlan építését.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Szórványos taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu