TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A mai törvényjavaslat, amelyet időkeretben tárgyalunk, biztos, hogy jól mutatja, számos elemében igazolja, hogy a Bajnai-kormány eredményesen végezte a válságkezelést Magyarországon. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ezt elismerték nemzetközi és hazai szaktekintélyek, közgazdászok, de ami ennél fontosabb, elismerte Varga Mihály is, aki egy nyilatkozatban közölte, hogy a magyar gazdaság helyzete konszolidálódott, teljesen rendben van. (Dr. Józsa István: Ez a tény!)

Tehát fel kell tenni azt a kérdést, hogy miért is kell erről ma beszélni. Akik nem voltak itt az elején, azoknak szeretném mondani, hogy volt itt egy nagyon komoly értelmezési vita, amit én is szeretnék kicsit bővíteni: az akcióképesség és a cselekvőképesség.

Az akcióképesség rendben van, hiszen akciótervnek nevezik ezt a valamit. Hát cselekvőképességét tekintve azt kell mondjam, hogy sem a versenyképességet, sem a gazdasági növekedést, sem pedig a stabilitást nem szolgálja. Ezen belül én két témával szeretnék foglalkozni. Az egyik az úgynevezett fizetési plafon kérdése.

Koszorús képviselőtársam az imént beszélt róla, és elhiszem, hogy vannak korok, amikor az amnézia mint olyan, már természetes velejárója az emberi létnek - de hogy ilyen fiatalon úgy emlékszik képviselőtársam, mintha most szülte volna meg a parlament ezt a törvénytervezetet?! Szeretném emlékeztetni, hogy a tavalyi évben megszületett ez a jogszabály. Ami különbség, az az, hogy önök a jelen pillanatban kizárólag csak a Magyar Nemzeti Bankra és annak elnökére és tisztségviselőire vonatkoztatják, ami rendben van, akár még támogathatnánk is. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) De önök kiveszik a Magyar Fejlesztési Bankot, az összes önkormányzati és állami tulajdonú gazdasági társaságnak vezető tisztségviselőit ebből.

Szeretném önöktől megkérdezni, hogy ha az igaz, hogy az átláthatóság egyidejűleg igaz a Magyar Nemzeti Bankra, akkor miért nem igaz a Magyar Fejlesztési Bankra, annak tulajdonolt társaságaira, miért nem igaz azokra az önkormányzatokra, ahol, szintén már több képviselőtársam a vitában fölvetette, hogy akár közműcégek, akár pedig szolgáltató cégek ugyanilyen tulajdonformában működnek.

A másik ilyen terület pedig a bankadó kérdése. Ezzel is úgy vagyok, mintha most szeretnék bevezetni. Szeretném mondani, hogy 2006 óta létezik bankadó Magyarországon, ennek meghatározott mértéke is van, és befizetésre is került. Az egy új helyzet, hogy önök ezt a mértéket szeretnék megemelni, bár hozzátesszük, hogy ha a gazdaság helyzete konszolidált és képes működtetni a költségvetés ezt a hiánycélt, akkor arról, hogy ez a bevétel vajon a devizahitelesek védelmére szolgál-e, ez a hazai kis- és középvállalkozások támogatását szolgálja-e, erről egy árva szó nem esik. Továbbá nem esik szó arról sem, hogy egy ködös Albionban majd 2011-ben vagy 2012-ben hogyan és miképpen kerül bevezetésre maga a bankadó.

De ami szerintem kulcskérdés - és arra nem született ma válasz -, egyetlenegy garanciális elem sincs arra, hogy az önök politikai vállalásaihoz mérten hogyan és miképpen kívánják garanciákkal védeni a fogyasztót, hogy ezek a terhek ne náluk jelenjenek meg, és ami talán ennél is fontosabb - és Szatmáry Kristóf képviselőtársamra szeretnék utalni -, hogy támogatjuk a kis- és középvállalkozások működését, a tőkésítését, csak egy kérdésre nem válaszolnak: hogy ennek a bankadónak a bevezetése hogyan és miképpen fogja lefagyasztani a hitelezés ma is amúgy elég alacsony volumenét, hogyan fogja éppen kiszárítani azt a hazai kis- és középvállalkozási szektort, amelynek elemi érdeke lenne abban, hogy a pénzintézetek inkább nekik finanszírozzanak rolling hiteleket, nekik finanszírozzanak beruházási hiteleket. Ezekre nem született válasz.

Végezetül csak azért, hogy az emlékezetünk mindannyiunk számára a valóságról szóljon: 2000-ben önök Járai Zsigmond akkori jegybankelnök kérésére hoztak egy jogszabályt, amelyben a mai színvonalhoz képest a 81-szeresére emelték a jegybankelnök fizetését. Nincs ezzel baj, ha majd ezt vissza kell venni, csak ne tegyenek úgy, mintha nem önök teremtették volna ezt a helyzetet.

Köszönöm szépen, elnök úr, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu